Nagy Dániel, 2023.06.15. | Úszás

Saját elmondása szerint „meglepően jól” úszott versenyzőnk, Szimcsák Mira a nyílt vízi ob junior-kategóriájának 10 kilométeres számában; jutalma aranyérem lett, ráadásul az időeredményével még a felnőtteket is legyőzte.

Két héttel ezelőtt a setúbali világkupán eldőlt, hogy a 19 éves nyílt vízi úszónk, Szimcsák Mira tartalékként utazhat júliusban a fukuokai világbajnokságra. A múlt hét végén újabb felmérő várt a fiatal versenyzőnkre, hiszen a szegedi országos bajnokságon – több vasasos indulóval együtt – ugrott vízbe, a juniorok 10 kilométeres számában pedig nem tudták legyőzni, ráadásul az idejével (2:02:43.3) még a felnőttmezőnynél is gyorsabb volt.

„Meglepően jól ment az úszás, nem számítottam rá, hogy ennyire pozitívan sikerül majd a vége; felszabadultan versenyeztem – mondja az ifjú versenyzőnk. – A juniorok között hárman indultunk, azok, akik tavaly a korosztályos vb-n érmet szerzett, ez az összetétel vesz majd részt az őszi junior Eb-n. Emiatt tulajdonképpen komoly tétje nem volt a válogató szempontjából, ettől függetlenül próbáltam odatenni magamat, mégiscsak országos bajnokságról beszélünk.”
 


Mira Fábián Bettinát (balra) és Csulák Liát (jobbra) is maga mögé utasította a junior ob-n 
 

A felkészülés kőkeményen zajlik, hiszen napra pontosan egy hónap múlva kezdődnek a japán felnőtt-vb nyílt vízi versenyszámai.

„A többi szakágbeli társammal jelenleg is Balatonalmádiban készülünk edzőtáborban, háromhetes állomásról van szó. Amint ennek vége, repülünk is a világbajnokság helyszínére. Még nem nagyon van bennem izgalom, messze van az esemény kezdete, de szerintem július elejével már érzem majd, hogy növekszik a feszültség.”

Azonban nem csak a lányok között született vasasos érem: a serdülők mezőnyében Varga Levente 5000 méteren érkezett be másodikként a célba, a dobogós helyezés megszerzésével pedig – Szimcsákhoz hasonlóan – kvalifikálta magát a korosztályos Eb-re, aminek Korfu lesz a színhelye szeptember 29. és október 1. között.

A Vasas versenyzőinek eredményei a szegedi nyílt vízi országos bajnokságon:

1. Szimcsák Mira (U18-19, 10 000 m)
2. Varga Levente (U14-15, 5000 m)
4. Gál Dávid (U16-17, 7500 m)
4. Varga Zsófia (U16-17, 7500 m)
15. Rodriguez Zach (U14-15, 5000 m)

A képek forrása: MÚSZ


Hirdetések