Jenkei Dániel, 2023.06.13. | Klub

Novák Katalin köztársasági elnök Pasaréten tett látogatást a Vasas családnál kedd délután, ahol Markovits László klubelnök, a vívószakosztály részéről pedig Szász-Kovács Emese és Szilágyi Áron fogadták házigazdaként.

A találkozó kötetlen beszélgetéssel kezdődött, amely során a köztársasági elnök is elismerően beszélt a klub szakmai tevékenységéről és eredményességéről, emellett pedig külön kiemelte a kerület szívében, csodás környezetben fekvő Pasaréti Sportcentrumot, ahol napi szinten közel ezer gyermek sportol vasasos színekben.

Markovits László ennek kapcsán beszélt az Euroleasing korábbi tulajdonosainak önzetlen támogatásáról, akik rengeteget tettek a sporttelep fejlődéséért.

Novák Katalin azt is bejelentette, hogy Szilágyi Áront levélben terjesztette fel a nemzetközi fair play díjra, az idei budapesti világkupa döntőjében tanúsított kiemelkedő sportemberi magatartása miatt, amikor is hátrányban visszaadott egy tust georgiai ellenfelének.

 


És itt még nem volt vége: a sportosságáról ismert köztársasági elnök ugyanis vívóruhába öltözött, és Szilágyi Áron mentorálása mellett egy komplett vívóedzést is végigcsinált a Kovács Pál Vívócsarnokban.

Utána pedig elbeszélgetett vívóműhelyünk fiatal sportolóival és edzőivel, akik délutáni gyakorlásukat végezték a csarnokban, majd egy közös csoportkép is készült.

 


Hirdetések