Nagy Dániel, 2023.06.10. | Birkózás

A közelgő korosztályos világversenyek előtt látogattuk meg a birkózószakosztályunk fiataljait és edzőit, akik a sikeres első félév után már gőzerővel készülnek az év legfontosabb eseményeire.

A maximális koncentrációval zajló munka mellett a szokásoknak megfelelően remek hangulatban készülnek a klubunk birkózószakosztályának versenyzői, akik a legutóbbi látogatásunk alkalmával sem hazudtolták meg magukat. Egyesek a súlyokat gyűrték, mások a szőnyegen feszültek egymásnak, az izzasztó tréninget pedig a szokásos finom csipkelődés és viccek szakították meg egy-egy pillanatra, tovább emelve ezzel a hangulaton.

A rengeteg edzés pedig kifizetődik, legalábbis az elmúlt hónapokban elért eredmények alapján; felsorolni is nehéz lenne, hány hazai és nemzetközi versenyen szurkolhattunk vasasos indulónak, akik rendre érmekkel és értékes helyezésekkel fejezték be az eseményeket.
 


Wöller Ákos
 

„Maximalisták vagyunk, így mindig van kis hiányérzet bennünk. Viszont azt is kijelentem: ha minden félév így sikerülne, mint a legutóbbi, az csodálatos lenne. A serdülők, a kadétok és a juniorok között is van egy olyan magunk, amely stabil, és válogatott tud lenni – ezekben a korosztályokban érmes reményeink is vannak a közelgő világversenyekkel kapcsolatban. Ha mindháromban összejönne, akkor maximálisan elégedettek lennénk. Az eredmény viszont rengeteg tényezőtől függ, a sorsolástól kezdve attól, az adott napon hogy kelt fel a versenyző. Viszont egyre érettebbek a fiataljaink, fel kell nőniük a feladathoz, úgy kell odamenniük, hogy nyerni akarnak – mondja Wöller Ákos, a szakosztály edzője, aki általánosságban is beszél a Fáy utcában zajló munkáról. – Messze vagyunk az igazi céloktól, hiszen nem a korosztályos világversenyek vannak a középpontban, felnőttversenyzőket akarunk kinevelni. Az odáig vezető úton viszont még számos buktató vár rájuk, ezekkel nekik és nekünk is számolni kell; a legfontosabb, hogy törődjünk velük. Az a légkör, amit igyekszünk itt megteremteni nap mint nap, az a plusz, hogy igyekszünk nekik mindent biztosítani a fejlődéshez, szerintem minimalizálja majd a lemorzsolódást, a legtöbbjüket itt tartja a szakosztályban. Mindig mondom nekik, hogy sosem rájuk vagyok mérges, hanem értük; ezt a sportágat nem lehet ímmel-ámmal csinálni, de azt is tudjuk, hogy nem lehet mindenki érmes világversenyen. Ettől függetlenül próbáljuk mindenkiből a legtöbbet kihozni, az élet minden területén segítünk nekik.”

Az első félév eddigi legnagyobb sikerét Pók Karolina érte el, aki a bukaresti U23-as Európa-bajnokságon bronzérmet szerezett március közepén.
 


Pók Karolina
 

„Nagyon szép, sőt az utóbbi idők legszebb emléke az Eb-bronz, hiszen hosszú idő után indulhattam el újra ilyen nívós eseményen, ráadásul még dobogóra is állhattam a végén. Ez nagyjából három hónapja történt, azóta pedig próbálok nem a sikeren gondolkozni, hanem az előttem álló kihívásokra készülni. Azt viszont egyértelműen érzem, hogy még több energiám van azóta, hiszen a folytatásban is szeretnék hasonlóan szép eredményeket szerezni. A junior Eb már közeleg, én pedig jó formában érzem magamat!” – mondja a 20 esztendős birkózónk.

A fiatalok pedig folytatnák az eredményes szériát, és Karolinához hasonlóan világversenyéremmel bizonyítanák a tudásukat. Hétfőn kezdődik az U17-esek Európa-bajnoksága, amelyen klubunkból többen is szőnyegre lépnek majd; elsőként a kötöttfogású Tótok Péter, aki az elmúlt időszakban az U20-asok között is megmutatta, hogy számolni kell vele, sőt értékes nemzetközi győzelmeket is szerzett.
 


Tótok Péter
 

„Talán az iráni verseny a legkedvesebb emlékem az idei évről, hiszen elképesztő magas színvonalú birkózás zajlik ott, öröm volt szőnyegre állni abban a nívós mezőnyben – emlékszik vissza Tótok, aki már a helyszínen, Albániában készül a kontinensviadalra. – A saját korosztályomban annyira nem voltak megterhelő hazai eseményeim, az U20-asok között jóval nehezebb, viszont mindkét fogásnemben érmes tudtam lenni a legutóbbi ob-n. Az aranyérmek plusz motivációt adnak, de nem akarom elszólni magamat az Eb előtt; a tőlem telhetőt megteszem majd, meglátjuk, ez mit hoz magával.”
 


Wöller Gergő

 

„Peti az egyetlen versenyzőnk kötöttfogásban, szabadban viszont ott lesz Tiranában Baráth Karcsi, Arszunkaev Ahmad, Tóvölgyi Marci és Veress Bence is – teszi hozzá edzőnk, Wöller Gergő. – A juniorok között Karolina és Arszunkaev Musza is válogatott, utóbbi viszont a sérülése miatt valószínűleg kihagyja az Eb-t. A serdülők között is ott vannak a sportolóink, Pécsi Szebasztián, Kyril Shumeiko, Láng Vince és Sillei Janka pedig hazai pályán, a kaposvári U15-ös Eb-n szerepelhetnek majd. Külön köszönjük a klub támogatását, hiszen a segítségével például a Tallinn Openen is részt vehettünk, amely azoknak, akik nem jutottak ki világversenyre, az év legfontosabb megméretése volt; óriási – és egyben nagyon nívós – mezőnyben versenyezhettek a fiataljaink, ami rengeteget segíthet a fejlődésükben.”


Hirdetések