Jenkei András, 2023.04.23. | Atlétika

Mind a női, mind a férfi mezőnyben a második hely jutott a Vasas atlétáinak a ma délelőtt rendezett maraton bajnokságon Bécsben.

Az elmúlt évhez hasonlóan, az idén is egy rangos külföldi maraton verseny adott helyszínt a versenyszám magyar bajnokságának.
A Vasas SC maratonistái közül Jenkei Péter címvédőként állhatott rajthoz, míg  a klubunkhoz tavaly igazolt Nyikos Viktória relatív újoncként, mindössze második alkalommal készülődött a kicsivel több mint 42 kilométeres táv teljesítésére.

A férfiak között hárman aspirálhattak komolyan vehető eséllyel a bajnoki címre. Közülük a BEAC-os Csere Gáspár és a szekszárdi Szemerei Levente a közelmúltban egyaránt figyelmre méltó idővel teljesítette a félmaratoni távot, míg a Vasas versenyzője Jenkei Péter egy jelentősebb hullámvölgyből próbál éppen kievickélni. 

Ez az helyzet aztán meghatározta atlétánknál a követendő stratégiát is, aki a meglehetősen meleg időjárásban óvatosabb kezdést tervezett, míg riválisai bátran bevállaltak egy komolyabb iramot. Ennek eredményeként Jenkei Péter nagyjából egyenletes iramban, a két félmaratont tekintve gyorsuló tempóban, 2:23 óra alatt, egyéni legjobbjától öt és fél perccel elmaradva ért célba, ami az ezüstérmet jelentette számára. A győztes Szemerei Levente lett, míg Csere Gáspár nem teljesítette a távot.  

A női mezőnyben Nyikos Viktória viszonylag kevés rutinnal várta  a rajtot, bár tavaly tavassszal már elért egy komoly sikert, hiszen akkor ő nyerte a 100 km-es bajnokságot, igaz még korábbi egyesülete színeiben. A tél folyamán rendkívül céltudatos és intenzív munkát végzett, így titokban vártuk tőle a jó szereplést, bár akadtak neves ellenfelei a mezőnyben.

Viki higgadtan, az előztesen meghatározott taktikát precízen betartva, óvatosabban kezdett, a táv nagy részében ellenfelei előtte haladtak, ám az utolsó két kilométeren 'fölfutott' a dobogóra.
Előbb egykori klubtársát Nagy Júliát előzte meg, majd a verseny utolsó 200 méterén az olimpikon Erdélyi Zsófia sem tudott ellenállni a hajrájának, így versenyzőnk az eredményhirdetéskor méltán fogadhatta a megszolgált gratulációkat.

Eredmények:
Maraton Magyar Bajnokság 2023 - Bécs, április 23. 

férfiak:
1. Szemerei Levente 2000 (Szekszárdi Sportközpont)  2:16:35 
2. Jenkei Péter 1992 (Vasas)                                           2:23:10 
3. Fehér Márk 1989 (Jogging Plus)                                 2:34:51

nők:
1. Kovács-Garami Katalin 1979 (BHSE)                           2:40:30 
2. Nyikos Viktória 1996 (Vasas)                                       2:47:03 
3. Erdélyi Zsófia 1987 (Csömöri Sport Kft.)                    2:47:09 
4. Nagy Julianna 2000 (ELTE SE Sashegyi gepárdok)    2:48:58

 


Hirdetések