Jenkei Dániel, 2023.03.13. | Vívás

A Vasas SC aranygyűrűse, klubunk korábbi vívója, edzője, szakosztályvezetője kerek születésnapját ünnepli. 

A Vasas Eötvös utcai székházának titkárságán, a cirádás fakorláttal elválasztott részen egy akkori szerény képességű vívóval beszélgettünk, aki csak úgy megkérdezte tőlem, nem vívnék-e a Vasasban. Ekkor belépett a szép emlékű Várfi Feri bácsi, és ránk dörgött: hát persze, hogy itt akar vívni! A szakosztálynak volt egy remek kis tőrcsapata, akiknek jól jött az erősítés. Utólag legalábbis úgy gondolom, az tudtam lenni. Na, hát ez így kezdődött...” – mesélt néhány éve a vasasos kezdetekről Kunfalvy Péter, aki versenyzőként is sikeres tudott lenni piros-kékben, ám az igazán meghatározó fejezet csak ezután kezdődött az életében.

1967-től 2001-ig erősítette ugyanis a szakosztályt edzőként, majd később szakosztályvezetőként is, sikeres versenyzők generációit nevelve. A névsor nagyon hosszú, de tanítványai közül kiemelkedik az ötszörös egyéni bajnok Juhász Attila, de a fia, Kunfalvy Ákos is szép sikereket ért el, a hölgyek közül pedig a BEK-bronzérmes, csapatbajnok Visy Júlia nevét fontos megemlíteni.

És persze eközben Kunfalvy Péternek maradandó élményei lettek a vasasos klubéletről is:

Nem szívesen használok nagy szavakat, de ez valóban egy nagy család volt a szó szinte legszorosabb értelmében. A vívók mellett a teniszezők, atléták, tornászok, sakkozók szinte napi kapcsolatban és hülyéskedésben voltak egymással. Kis feszültség volt, hogy az új vívóterem elvett néhány teniszpályát, de ez nem okozott permanens "haragot". Ne felejtsük el, hogy a büfé a Rusorán házaspárral egy óriási olvasztótégely volt, tévé, mobil, számítógép híján - hál'Istennek -  egymással foglalkoztunk ! Tilly János sztentori hangon előadott hadifogoly történetei csendet parancsoltak a különböző rendű és rangú vendégek között, hogy aztán a standup-os humoristákat is megszégyenítő röhögés vegye kezdetét. Kápiék, Komáromi, Gubek, Prihradny, Szöszi bácsi, a tornászok, Sztipa, Krémer Misi, Damja és a többiek állandó, és ártalmatlan ugratásban voltunk.  Markovits Laciék bejöttek kosarazni, mi meg mindig "elloptunk" néhány teniszpályát...

A hosszú vasasos korszak után külföldön edzősködött, közben pedig versenybíróként, sportvezetőként is kiemelkedő nemzetközi karriert futott be Kunfalvy Péter, aki több szakkönyvet is írt vívástémában, és a mai napig aktív ilyen téren.

Isten éltesse 80. születésnapján a Vasas SC aranygyűrűsét, a Magyar Edzők Társaságának életműdíjasát!


Hirdetések