Gy. Szabó Csilla, 2023.02.21. |

Mozgalmas hetet zárhatnak klubunk sífutói, hiszen több helyszínen és több országban is helyt kellett állniuk. Bozóki Laura a junior biatlon Eb-n vett részt, Holló Martin és Kunos László Csehországban indult FIS-versenyen, Galyatetőn pedig a legfiatalabbak mérték össze tudásukat a légpuskás ob-n.

A legnagyobb kihívás természetesen Bozóki Laurára várt, hiszen hivatalos világversenyen képviselte Magyarország színeit. Ráadásul az idősebbek között kellett helytállnia, a Vasas sífutója ugyanis még csak tizenhat esztendős, a junior mezőnyben pedig jellemzően a tizenkilenc, illetve húsz esztendősek állnak legnagyobb számban rajthoz. Lettországban ráadásul nemcsak európai ellenfelekkel kellett összemérnie tudását, de a világ több más pontjáról érkezett sífutókkal is. Annak ellenére, hogy hivatalosan egy korosztályos kontinensviadalról volt szó.

Laura végül az egyéni versenyben 104 induló közül végzett a 91. helyen, az egyéni vegyes váltóban, Szöllös Dániel oldalán pedig a 23. helyen zártak. Ezt követően a Vasas fiatal sífutóját egy kisebb betegség gyengítette le, így a hétvégi futamokban már nem indulhatott.


Bozóki Laura Lettországban, a junior biatlon Európa-bajnokságon

„Az egyéni szerintem egészen jól sikerült, ezért sajnálom nagyon, hogy a későbbiekben már nem tudtam rajthoz állni, jóllehet a sprint továbbra is a kedvenc számom – mesélt a Madonában történtekről Bozóki Laura. – A lövés kifejezetten jól ment, pedig nem is a saját, hanem egy a szövetségtől kölcsön kapott puskával versenyeztem, nem volt tehát időnk a tökéletes beállításra. A pálya nem volt túl jó, hiszen előttünk a több mint százfős fiú mezőny ment rajta végig, de ez mindenki számára megnehezítette a körülményeket. Arra kellett nagyon figyelni, hogy melyik szakaszokon lehet igazán menni, s melyiken nem. Az egyéni váltóban Danival a célba érésre törekedtünk, amennyiben leköröztek volna bennünket, ott véget ért volna a verseny számunkra. Ezt sikerült elkerülni, így végülis elégedettek voltunk. A sífutás nagyon jól ment nekem, a lövészet azonban lehetett volna kicsit jobb is. Nagyon rossz érzés, hogy a sprintet, ami a kedvencem végül a betegség miatt ki kellett hagynom, az ifjúsági olimpiai kvalifikáció miatt fontosak lettek volna a szerezhető pontok.”

Laura szerencsére gyorsan meggyógyult és most már a kazahsztáni ifjúsági világbajnokságra készül, ahol ugyan óriási mezőny vár rá, ám a saját korosztályában, és rövidebb távon kell majd indulnia március elején.

A hétvégén legfiatalabb sífutóink is rajthoz álltak, mégpedig Galyatetőn. A légpuskás országos bajnokságon Gergely Lujza volt az egyetlen aranyérmesünk, ezüstöt és bronzot azonban többet is gyűjtöttünk. Vasárnap a rossz időjárási viszonyok miatt több futam végül elmaradt.


Ferbár Csongor (balról) a fiúk serdülő II-es kategóriájában léphetett fel a dobogó második fokára

„A korábbi években azért eredményesebbek voltunk, ez az ob kicsit gyengébbre sikerült a szokásosnál – értékelt Holló Miklós síszakosztályunk északi szakágának vezetőedzője. – Többnyire persze szoros eredmények születtek, többen is közel voltak a győzelemhez. Holló Nándor például már féltávnál utolérte ellenfelét, de kétszer is elesett a mély hóban, így végül második lett. Az idő is nagyon rossz volt, szakadt az eső, viharos szél fújt, ám ezek a körülmények az ellenfeleket is akadályozták a jobb teljesítmény elérésében. Fél szemmel természetesen a külföldön versenyzőkre is figyeltünk. Laurára Lettországban, Holló Martinra és Kunos Lászlóra pedig Csehországban. Utóbbiak Nove Mestoban indultak hivatalos korosztályos FIS-versenyen, most számukra is nemzetközi ranglistapontok gyűjtése a legfontosabb, hiszen szeretnének kijutni a téli ifjúsági olimpiára.”

Légpuskás Országos Bajnokság. Galyatető.
Sprint.

Fiúk.
Serdülő II: 1. Besze Dániel (Honvéd Zalka) 0:23.47 (1-1) 2. Ferbár Csongor (Vasas SC) 0:24.05 (1-3).
Serdülő I: 1. Allan Alberto (külf.) 0:15.23 (1-4) 2. Fekete Boldizsár (Vasas SC) 0:19.26 (0-2) … 4. Gergely Márton (Vasas SC) 0:21.33 (2-1) 5. Maus Márton (Vasas SC) 0:22.21 (2-3, +2perc) 6. Csonka Kolos (Vasas SC) 0:24.47 (4-4 +2 perc).
Gyermek I. 1. Nagy Gellért Hugó (Honvéd Zalka) 0:05.21 2. Holló Nándor (Vasas SC) 0:05.37.
Leányok.
Serdülő II.: 1. Benyovszky Lili (Honvéd Zalka) 0:27.56 (0-4) … 3. Csikász Panni (Vasas SC) 0:28.47 (0-1).
Serdülő I.: 1. Pótz Natasa (Panoráma) 0:18.55 (3-1) … 4. Roziváll Emma (Vasas SC) 0:22.20 (1-4) 5. Cseke Villő (Vasas SC) 0:23.55 (3-2) … 7. Gergely Laura (Vasas SC) 0:24.54 (5-5) 8. Cseke Zille (Vasas SC) 0:25.19 (5-4).
Gyermek II. 1. Gergely Lujza (Vasas SC) 0:10.29 2. Csonka Anna (Vasas SC) 0:12.00 … 4. Fekete Dorottya Eszter (Vasas SC) 0:13.15.

Egyéni.
Fiúk. Serdülő II.: 1. Besze Dániel (Honvéd Zalka) 0:22.22 (1-1) … 7. Csonka Áron (Vasas SC) 0:33.42
Serdülő I.: 1. Allan Alberto (külf) 0:17.15 (3-4) … 3. Gergely Márton (Vasas SC) 0:21.22 (2-3) 4. Mausz Márton (Vasas SC) 0:22.10 (5-4) 5. Fekete Boldizsár (Vasas SC) 0:22.27 (3-5) 6. Csonka Kolos (Vasas SC) 0:22.47 (4-5)
Leányok. Serdülő II. 1. Besze Regina (Honvéd Zalka) 0:26.52 (3-0) 2. Csikász Panni (Vasas SC) 0:28.05 (0-3)
 


Hirdetések