Nagy Dániel, 2023.02.13. | Jégkorong

Sűrű januári programon van túl az U21-es, az U18-as és az U16-os jégkorongcsapatunk; a fiataloknak az ellenfelek mellett sérülés- és betegséghullámmal is meg kellett küzdeniük.

Csapatunk januári eredményei az U21-es élvonalbeli magyar bajnokságban:

FEHA19–Vasas SC 7–0
Vasas SC–DEAC Jégkorong Akadémia 5–2
DVTK Jegesmedvék Akadémia–Vasas SC 5–1
Vasas SC– Újpesti Jégkorong Akadémia 2–3
Vasas SC–Budapest Jégkorong Akadémia 2–7
Vasas SC–FEHA19 2–10

Jánosi Csaba vezetőedző értékelése: „Korábban azt mondtam, hogy a január több szempontból is nehéz lesz, ez be is igazolódott. Komoly létszámhiánnyal küzdöttünk az edzéseken és mérkőzéseken egyaránt, ez az eredményeken is meglátszott. Olyan mérkőzésünk is volt, aminél szóba került, hogy lemondjuk, mert a fél csapat kidőlt, és kiállni sem volt könnyű. Ennek ellenére becsülettel dolgoztak a fiúk, a közvetlen riválisunknak számító Debrecen legyőzésének pedig külön örülök. Szeretnénk elérni az ötödik helyet, az alapszakasz után pedig rögtön kezdődnek a negyeddöntős párharcok.”
 


 

Az U18-as csapatunk januári eredményei az International League-ben:

Vasas–DVTK Jegesmedvék Akadémia 6-2
DEAC Jégkorong Akadémia–Vasas 1–3
DVTK–Vasas 3–5
Vasas–Budapest Jégkorong Akadémia 1–3
Vasas–Linz 6–3
Budapest Jégkorong Akadémia–Vasas 0–3
Vasas–DVTK Jegesmedvék Akadémia 4–6
DEAC Jégkorong Akadémia–Vasas SC 3–6
Vasas–Linz 3–0

Az U18-as csapatunk januári eredménye az élvonalbeli magyar bajnokságban:

Vasas–Székelyföldi Jégkorong Akadémia 4–2

Nagy László vezetőedző értékelése: „Sűrű hónap áll mögöttünk, az osztrák-magyar liga, az International League középszakaszának kilenc meccse mellett egy magyar bajnoki, az Székelyföldi Jégkorong Akadémia elleni ütközet volt a programban. Jelenleg az IL-re kell koncentrálnunk, ahol lezárultak az alsó és felsőház küzdelmei, minek során januárban sikerült már két fordulóval a szakasz vége előtt bebiztosítani elsődleges célunkat, a rájátszásba kerülést! ”


Csapatunk januári eredményei az U16-os élvonalbeli magyar bajnokságban:

Vasas SC–Budapest Jégkorong Akadémia U16 2–7
Vasas–FEHA19 2–7
Vasas SC–Székelyföldi Jégkorong Akadémia 5–4 – szétlövés után
Budapest Jégkorong Akadémia U15–Vasas SC 0–4
Újpesti Jégkorong Akadémia–Vasas SC 2–0

Sommer Tamás vezetőedző értékelése: „Januárban elkezdődött a középszakasz, ahol öt mérkőzést játszottunk. Sajnos az első kettő nem sikerült jól; nehezen találtuk meg a saját játékunkat, nem volt lendület a hokinkban. A két összecsapás után sokat beszélgettünk a játékosokkal, próbáltunk pszichésen kikerülni a gödörből. A következő két körben sokat javult a teljesítményünk, főként a csapat kohéziója fejlődött sokat. Az Újpest ellen a góllövéssel akadtak problémáink, több helyzetet is kialakítottunk, négy kapuvasat lőttünk, de sajnos semmi nem ment be aznap. Felemás érzéseim vannak az öt mérkőzéssel kapcsolatban. Túl sok hibát követünk el a saját kapunk előtt, amiket támadásban nem mindig tudunk ellensúlyozni. Továbbra is sok hiányzóval küzdünk, úgy tűnik ez egy ilyen szezon.”


Hirdetések