OK Calcit Kamnik (szlovén)–Vasas Óbuda 3:1 (14, –21, 11, 20)
Kamnik , 500 néző
Vezette: Rajkovic, Brasl (horvátok)
Calcit Kamnik: Lenarcic 8, Kramolc 12, Hadzic 10, Turnšek 20, Handaniovic 1, Bogdanovic 9, Csere: Urbancic (libró), Vrhovnik 5, N. Mori, E. Mori.
Vezetőedző: Oleg Gorbacov
Vasas Óbuda: Miklai 5, Gudmann 2, Sándor 19, Nagy E. 7, Oláh 8, Dékány 5, Csere: Lévai (liberó), Stefanik, Takács B., Fábián.
Vezetőedző: Jókay Zoltán
Az Alpok lábainál fekvő patinás kisvárosban, egy ódon hangulatú szálláshelyen eltöltött éjszaka után léptek pályára a lányok, második idegenbeli MEL-es megmérettetésükön.
Az eddigi mérkőzéseiken jól teljesítő vendéglátókkal szemben egy rontott nyitásunkkal indult a találkozó, és ez a megilletődöttség az egész játszmára rányomta bélyegét. Első pontunkat 0:4 után Sándor Renáta szerezte, de ez sem őt, sem a csapatot nem nyugtatta meg, az időnkénti szép megoldásainkat, mindig több bosszantó hiba követte, a hazaiak pedig fokról fokra növelték az előnyüket. Talán a huszonkettedik kapott pont volt a legfájóbb, hiszen a lányok egymásra várva, tétlenül nézték, ahogyan a térfelünkre hullik a labda.
A második szett ismét 0:4-el indult, de most felálltunk, és 8:7-nél már nálunk volt az előny, sőt meg sem álltunk 10:7-ig. Időnként ugyan ekkor is adakozóak voltunk, ajándék pontokkal tartottuk játékban az ellenfelet, de szépen kidolgozott támadásainknak méltán tapsolhatott a négyfős magyar szurkolói kontingens. Ekkor egyértelműen úgy tűnt, hogy okos, megfontolt játékkal, ez az ellenfél cseppet sem legyőzhetetlen alakulat, hiszen például 16:12-höz iskolajáték után, Dékány helyezett ütése után érkeztünk. Ebbe az időszakban a szerencse is a pártunkra állt, Nagy Eszter adogatása a hálóról csorgott az ellenfél oldalára. Ugyan 20:15 után megint megkönyörültünk vendéglátóinkon, de szerencsére ők is megmutatták, hogy tudnak hibázni, végül pedig Oláh Vivien okos ejtéssel tette fel a pontot az i-re.
Ragaszkodva a hagyományokhoz, a harmadik játszma elején ismét adtunk négy pont előnyt a fehérmezes hazaiaknak, majd a folytatásban sajnos többet is. Sorozatban ütöttünk a vonalon túlra, hosszan és szélesen egyaránt, 3:16-nál kezdtük egészen kényelmetlenül érezni magunkat a lelátón. Még az sem nyújtott vigaszt, hogy időnként hosszú látványos labdamentben buktunk el egy-egy pontot. Jókay Zoltán sem viselte ezt jól a kispadon, a játékvezetőkkel és tanítványaival is összetűzött, de volt a jótékony hatása, mert innen egészen tizenegyig sikerült feljönnünk.
A negyedik felvonásban végre mi szereztük az első pontot, 4:4-ig mindkét együttes megküzdött minden egyes labdáért, de ezután, alapvető technikai hibákat vétve, produkáltunk egy 0:5-ös szériát, ami után az időkérésnél vezetőedzőnk valósággal tajtékozott a dühtől. Kirohanása hatásosnak bizonyult, mert rövidesen már csak egy ponttal mentek a hazaiak. Sajnos azonban nem voltunk képesek fordítani, mert amikor lehetőségünk lett volna rá, ismételten rendre „gálánsak” voltunk. Jó példázta ezt egy hosszú, többször nekünk álló labdamenet, amit a hálónál Miklai Zsanett gyámoltalan felugrása zárt le, vagy amikor hosszú ejtésünk a vonalon túl landolt, pedig az egyenlítést eredményezhette volna.
Sándor Renáta tartotta a frontot, így 15:15-nél mégis sikerült egalizálnunk, de ezután újabb rövidzárlat következett (0:6), és tovatűnt a remény. A végén már a bírók sem akarták, hogy tovább húzódjon a mérkőzés, 19:23-nál egy erősen kétes labdát ítéltek meg a hazaiaknak.
A vereség fájó, mert a csapat csak rövid időszakokban mutatta meg, hogy jelenleg hol tart a röplabda tudományának elsajátításában, de a csípős novemberi éjszakában így is emelt fővel távozhattunk a csarnokból.
