2011.09.22. | Ökölvívás
Három vasasos csapattaggal soraiban, csütörtök délután kel útra a magyar válogatott Bakiba, a férfi világbajnokságra.

Az azeri fővárosban szeptember 26-án kezdődő vb-n, az összes súlycsoportban mamut mezőnyök szállnak ringbe a helyezésekért, és természetesen a londoni olimpia kvótáiért is. Az ötkarikás indulási jogot nehéz- és szupernehézsúlyban az első hat helyezett, míg az alsóbb kategóriákban az első tíz hely egyikén végzők tudhatják majd magukénak, pótvizsgára az európaiaknak jövő tavasszal Isztambulban lesz majd lehetőségük.
A világbajnokságon szereplő tízfős magyar delegáció közel egyharmadát vasasos öklözők alkotják, ami egyértelmű értékmérője a szakosztálynál folyó munkának, és pozitív példát jelent az Angyalföldön nevelkedő utánpótlásnak. 

Süllős Gyula szakosztály elnök:
- Három bokszolónkkal szemben különböző elvárásaim vannak, hiszen teljesen más előélettel utaznak el Bakiba. 
A +91 kg-os Bouquet Bence élete első világversenyén szerepel, így érthető hogy a többieknél kevesebb nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, minden egyes forduló amin túl jut, komoly fegyvertény lesz a számára. 
Eggyel lejjebb, 91 kg-ban Darmos József Eb bronzzal is rendelkezik, és vb-n is volt már a legjobb nyolc között, egyáltalán nem lepődnék meg ha kiharcolná az olimpiai kvótát, de még akár érmet is el tudok képzelni tőle. 
Bacskai Balázs a 69 kg-os súlycsoport aktuális világranglista vezetője és elsőszámú kiemeltje. Tudom sokan komoly hullámvölgyként értékelték korai búcsúját az ankarai Európa-bajnokságon, de én nem így látom ezt. Szerintem egyértelműen pontozói manipuláció áldozata lett, de szerencsére ez nem törte meg, úgy gondolom ezúttal semmiféle meglepetés nem érheti őt. Fizikailag és pszichésen is nagyon rendben van, utóbbit azért tartom fontosnak, mert ahhoz, hogy valaki az aranyig eljusson, számításaim szerint hat mérkőzést kell sikerrel megvívnia. Erre csak az képes aki fejben roppant módon összeszedett, ilyenek pedig Bacskain kívül nagyon kevesen vannak, úgyhogy nálam ő egyértelműen aranyesélyes.

ja   
 

 


Hirdetések