2011.08.03. | Vízilabda
Kialakult a TEVA-Vasas-UNIQA csapatának kerete, amelynek tagjaira a 2011-2012-es idényben is komoly erőpróbák várnak.

Méhes Jenő szakosztály igazgatótól megtudtuk, hogy a jelenlegi állapot szerint öt pólós távozik a Vasasból azok közül, akik tavalyi idényben szerephez jutottak. Kovács Róbert a Honvédba igazolt, és Jeff Powers-ről is le kellett mondanunk, hiszen az Amerikai Egyesült Államok válogatottjának tagjaként egész éves, folyamatos edzőtáborozással készül a londoni játékokra. Három fiatalunkat egy esztendőre kölcsönadtuk, a kapus Jónás György Franciaországban, Hőna Dávid a BVSC-ben, míg Ernyey Márk az FTC-ben kap lehetőséget ősztől. 
Örömteli tény, hogy két világklasszis vízilabdázóval erősödtünk, a Primorac Kotorból érkezik a régi-új kedvenc dr. Steinmetz Ádám, valamint Drasko Brguljan is. Jó hír az ezenkívül, hogy Vámos Márton végleg a mi játékosunk lett, és két korábban nálunk játszó korosztályos válogatott tehetség is - a kapus Barabás Botond az ASI-ból, és Vereczkey Zoltán a Honvédból  - piros-kék színekben folytatja.

Földi László vezetőedző:
- Már három hete folynak az edzéseink, persze a különféle válogatott elfoglaltságok miatt meglehetősen foghíjas kerettel. Öt játékosunk ugye Sanghajban volt érdekelt, és az U20-as, valamint az U18 válogatottaknak is szép számmal vannak vasasos tagjai, majd csak szeptember elején lesz teljes a létszám. A felnőtt válogatottban szereplők augusztus 29-én csatlakoznak hozzánk, azért adtam nekik ilyen hosszú pihenőt, mert az olimpiáig már nem nagyon lesz módjuk a kikapcsolódásra, hiszen decemberben, az őszi klubkötelezettségek zárultával, egyből kezdődik számukra a felkészülés a január végi EB-re.
Jelenleg az unalmas alapozó időszakot éljük, sok hosszútávú úszással és alapvető technikai dolgok sulykolásával. Az előbb említettek miatt mindössze hat játékossal dolgozom az edzéseken, ez már eleve behatárolja a lehetőségeinket.

ja    

Hirdetések