2011.06.27. | Atlétika
A magyar atlétikai élet utánpótlásának nagy seregszemléje zajlott a hétvégén Nyíregyházán, ahol az U23-as, junior és ifjúsági bajnokságot rendezték meg.

Természetesen Pasarét reprezentánsai sem hiányoztak a szabolcsi megyeszékhelyről, és ki is tettek magukért, hiszen az eredményhirdetéseknél öt érem jutott a Vasas-MiFiN versenyzőinek.


Tóth Johanna és edzője Bajzáné Marton Lívia

Bajnoki címet szerzett Tóth Johanna az ifjúságiak 800 méteres számában. A tehetséges középtávfutó lány rendkívül okosan versenyzett, az utolsó száz méteren sorra fogta be riválisait és szerezte meg az aranyat, zömében nála egy évvel idősebb vetélytársai előtt. Elért 2.12.87-es ideje egyéni csúcs és egyben kiküldetési szint is az ifjúsági világbajnokságra, sajnos már határidőn túl…
Az U23-as nők 800 méteres távján Juhász Rozália – aki tavaly egy korosztállyal lejjebb lett második – ezúttal is ezüstéremnek örülhetett, bár nem sok hiányzott neki az aranyhoz sem.


Juhász Rozália

Kétszer állhatott fel a dobogóra Koós Erik, aki végre képes volt higgadtan versenyezni, ennek jutalma pedig 400 és 800 méteren egyaránt a harmadik hely volt.
A junior korú fiúk 5000 méterén az utolsó két kilométeren volt igazán kemény futás, Jenkei Péter jól taktikázott és a harmadik helyen ért célba.


Jenkei Péter

A gátfutó Jancsurák Sophie mozgását az erős szembeszél sajnos szétzilálta, de még van két lehetősége arra, hogy a junior Eb „B” szintje után – amit korábban már megfutott –, az „A” szintet is teljesítse. Mindössze 16 század hiányzik neki ehhez...
Kemény Dávid korban idősebb, fizikai felépítésben erősebb vetélytársakkal harcolt meg szó szerint, és ért el dicséretes ötödik helyezést az ifjúsági fiúk 800 méteres mezőnyében. 


Koós Erik

A magyar utánpótlás  válogatott szövetségi kapitánya Molnár Ferenc, a verseny után hirdette ki az Eszéken sorra kerülő U20-as négyes válogatott viadalra (Horvátország - Csehország - Szlovénia - Magyarország) utazó csapat névsorát, amelyben helyet kapott Tóth Johanna és Jenkei Péter is.

Eredmények: 

U23 férfi 400 m: 
3. Koós Erik 90 50,27 

U23 férfi 800 m: 
3. Koós Erik 90 1:56.34 

U23 férfi 5000 m: 
9. Molnár Ákos 91 16:21,55 

U23 női 800 m: 
2. Juhász Rozália 91 2:20,19 
4. Kurucz Krisztina 91 2:27,03 

junior fiú 5000 m: 
3. Jenkei Péter 92 15:39,43 
9. Molnár Donát 92 16:14,77 

junior leány 100 m gát: 
4. Jancsurák Sophie 93 14,52 

ifjúsági fiú 800 m: 
5. Kemény Dávid 95 1:59,96 

ifjúsági leány 400 m: 
10. Doma Sára 95 1:03,30

ifjúsági leány 800 m: 
1. Tóth Johanna 95 2:12,87


Molnár Ákos (jobbszélen)


Hirdetések