Jenkei Dániel, 2022.08.03. | Birkózás

A Vasas SC tehetséges birkózója, Arszunkaev Musza ezüstéremmel tért haza a római kadetvilágbajnokságról. Ott voltunk, amikor köszöntette őt a Vasas-birkózócsalád a Fáy utcában.

Arszunkaev Musza az egyik első szereplője volt Vasas Tehetség Rovatunknak, és bizony az elmúlt időszakban jócskán igazolta is tálentumát, hiszen júniusban Bukarestben az U17-es Eb-n lett második, most pedig emelte a tétet, és ugyanebben a korosztályban a római világbajnokságon is beverekedte magát a döntőbe.
 


 

Nem volt könnyű útja, hiszen ahogy a vasasos edzők is elmondták, a 92 kg-os súlycsoportjában legalább nyolc olyan sportoló van világszinten, aki odaérhet a dobogós helyekre.

Musza a nyolcaddöntőben egy örmény ellenfelet győzött le, igencsak meggyőzően, 10-1-es arányban, utána pedig egy litván fiút vert tussal, így máris a legjobb négy között találta magát. 

A döntőbe jutásért az iráni Erfan Alizade Malafe már igazán komoly erőpróbának számított, és sokáig döntetlenre is állt a mérkőzés, de a végén Musza kapott pontokat, így összejött a nagyon vágyott aranymeccs.

A fináléban a korábban orosz színekben versenyző, most kazahként induló Kamil Kuruglijevvel nézet farkasszemet a mi fiunk, aki küzdött becsülettel, de ez most csak a helytálláshoz volt elég. No és persze egy parádés vb-ezüsthöz, ami komoly muníciót jelenthet majd neki és az egész szakosztálynak a folytatásra.

 


fotó: uww
 

A Vasas SC birkózóit Tótok Péter képviselte még az olasz fővárosban rendezett világbajnokságon, ő az első körben legyőzte amerikai ellenfelét, majd egy indiai riválissal szemben maradt alul és az elismerésre méltó kilencedik helyen zárt kötöttfogású 51kg-ban.

 


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

 

A Muszát felkészítő vasasos szakmai stáb nevében ezúttal Wöller Gergő értékelt:
- Óriási dolog ez az eredmény az egész szakosztály számára, régóta beszélünk róla, hogy ez a korosztályunk nagyon erős itt a Vasasban, vártuk már a nemzetközi áttörést is, és Musza lett az első, aki világversenyekről érmeket tudott hozni. Ez az összes gyerek számára húzóerő és motiváció lehet, hogy ha alázatosan és céltudatosan dolgoznak, akkor oda lehet érni. Sokat tettünk mi edzők is azért, hogy ilyen szintre jusson egy versenyzőnk, ez is egy igazi csapatmunka, közösen Wöller Ákossal, Ubránkovics Csabával, Bábszky Gergővel, de Fábián János mindig értékes tanácsait is említhetném. Tényleg minden láncszem kell a végeredményhez. Musza fizikálisan és fejben is nagyon megerősödött az utóbbi időszakban, és plusz erőt adott neki az is, hogy végre magyar színekben állhatott szőnyegre világversenyeken. Mondhatom, hogy erre a nyárra minden összeállt ahhoz, hogy ilyen kiemelkedő eredményeket érjen el. Számára és a kortársai számára egyébként most jönnek majd a vízválasztó évek minden szempontból, de úgy érzem, hogy a vasasos birkózócsalád bír olyan erővel, hogy itt tartsuk nálunk és még komolyabb szintekre is eljusson.

Hirdetések