B.V., 2022.06.18. | Kézilabda

Teljessé vált női kézilabdacsapatunk kerete a 2022/23-as évadra, hat új játékossal vágunk neki az átalakuló NB I/B-s bajnokságnak.

Két héttel ezelőtti cikkünkben köszönetet mondtunk távozó játékosainknak, most pedig eljött az ideje, hogy bejelentsük a jövő évi játékoskeretet. Mint az ismert, az ősztől az immár egycsoportos, tizenhat csapatos NB I/B-ben folytatja együttesünk – hat új játékossal a fedélzeten.

A szintén másodosztályú Kozármislenytől igazol a Fáy utcába a 20 éves, korosztályos Európa-bajnok beálló, Bánhidi Barbara, poszttársa pedig – szintén érkezőként – a 21 esztendős Dombi Katalin lesz, akit az élvonalbeli Kisvárdából szerződtettünk.

Két játékos csatlakozik a csapathoz a következő szezonban feltehetően a közvetlen riválisok egyikének számító egri Eszterházy SC-től: Györfi Dórára (20) irányító- és átlövőposzton, Lengyel Eszterre (19) pedig balszélsőként számíthat a szakmai stáb.

Rajtuk kívül pedig az eddig az NB I-es Alba Fehérvárban szereplő jobbszélső Domokos Dalma (21), valamint az első osztályba feljutott, Békéscsabától távozó Kobela Tamara (26) is a piros-kék színeket erősíti a következő évadban.

Az utánpótlásunkból pedig Böhm Nikolett (18) kerül fel a nagycsapat keretébe.

A szakmai stábban is történt változás, a nyáron Papp György távozik, és Puskás Viktor lesz Penszki Gergely vezetőedző segítője.

Polgár-Veres Árpádot, a Vasas SC sportszakmai elnökhelyettesét kérdeztük a kézilabdacsapatunkkal kapcsolatos friss fejleményekről:

„Az új szezonban több nagy változás is érinti a kézilabda-működésünket. Meg kell felelnünk a szövetség klublicenc szabályzatának, ezért a felnőtt csapat működését július 1-től az anyaegyesület saját tulajdonú gazdasági társasága, a Vasas Kézilabda Kft. fogja menedzselni. A jóváhagyó határozatot már megkaptuk a kézilabda monitoring igazgatóságtól, lényegében már csak technikai értelemben kell átállnunk erre az új céges működési formára. Szakmailag minden induló csapat számára nagy kihívás lesz a bajnokság új lebonyolítási rendje, ezt korábban átéltük a labdarúgásban is, így az eddigieknél nehezebb és megterhelőbb szezonra számítunk. Ezt az új helyzetet a klub részéről NB I-es szintű feltételek és magas színvonalú működés biztosításával kívánjuk megoldani. Hozzáállásban, szorgalom terén és a felkészülést érintő sportszakmai kérdésekben szintén első osztályú megoldásokat tervezünk, aminek szükségességében a játékosok és a stábtagok is nagy egyetértést mutatattak a tárgyalások során. Kulcskérdés volt megtartani azt a játékosmagot, amely egyaránt részese volt a két évvel ezelőtti bajnoki cím elérésnek és az idei NB I-es szereplésünknek. Az új játékosoknál pedig fő szempont volt, hogy további erősítést jelentve jól illeszkedjenek a csapat stílusába, és új lendületet, valamint versenyképes játékminőséget is hozzanak magukkal. Az így kialakult keretről elmondható, hogy az új csapatot az identitásunknak megfelelő sikeréhes fiatalok alkotják, akik nagyon elszántak az élvonalba való mielőbbi visszajutás és a hosszabb távú élvonalbeli szereplés kapcsán. Ennek szellemében, nagy örömünkre a többségük már a 2023/24-es szezonra is elkötelezte magát a klubunkkal.”

A Vasas SC női kézilabdacsapatának kerete a 2022/23-as évadban:
Kapusok: Kurucz Annamária, Zsigmond Panna
Mezőnyjátékosok: Bánhidi Barbara, Blaubacher Dóra, Böhm Nikolett, Dombi Katalin, Domokos Dalma, Gaschler Dominika, Györfi Dóra, Imrei Réka, Kobela Tamara, Lengyel Eszter, Nagy Zsuzsanna, Oláh Kyra, Pénzes Laura, Sárkány Petra, Speth Evelin, Szilovics Fanni

 


Hirdetések