B.V., 2022.06.06. | Úszás

Bujdosó Zsombor, Cserfalvi Olaf és Gyurinovics Lili vezérletével négy arany-, öt ezüst- és két bronzéremmel zárta csapatunk a kaposvári ifjúsági magyar bajnokságot, ami az éremtáblázaton harmadik, a pontversenyben pedig negyedik helyet ért.

Bár hivatalosan csak Bujdosó Zsombornak volt meg a szintje a bukaresti ifjúsági úszó Európa-bajnokságra, élversenyzőink mégis fél szemmel már a kontinensversenyre figyeltek a kaposvári ifi magyar bajnokságon.

Közben pedig halmozták az érmeket: Bujdosó három aranyat, Cserfalvi Olaf egy aranyat és egy ezüstöt, Gyurinovics Lili pedig két bronzot nyert, miközben a váltók még négy ezüstöt szállítottak.

A tizenegy dobogós hely az éremtáblázaton a harmadik, a pontversenyben pedig a negyedik helyre repítette csapatunkat. Ezek után természetesen Lőrinczi György edző is elégedetten értékelt.

„Egyedül Zsombornak a részvétele volt száz százalék a romániai Eb-re, ezért szó szerint munkából jött. A reggeli előfutamok előtt több ezer métert edzett, utána állt rajtkőre, kicsit szélesebb palettát is úszott a megszokottnál, de kétszáz vegyesen mégis jobbat ment, mint a gymnasiadén. Az állóképessége rendben van, kicsit kell még finomítani az utolsó ciklusban. Olafnak hivatalosan nem volt meg a szintideje, de azért vele sem könnyítettünk százszázalékosan az ob-ra. Sikerült teljesíteni a szintet kétszáz pillén, százon pedig csak azért lett második, mert külön nem gyorsítottunk. Az egyéni csúcs viszont megvolt, bőven van fejlődési lehetőség, ezért vele is vérmes célokkal utazunk Bukarestbe. A két fiúval szemben Lilinek rá kellett készülni a versenyre, hiszen nagyon erősek a riválisai a gyorsszámokban, de mégis sikerült megugrania az akadályt, és az Eb-n kétszáz gyorson, illetve a gyorsváltókban állhat rajthoz. Az utóbbi időben az iskolára nagy hangsúlyt fektetett, ezért dicséretes, hogy ilyen eredményeket hozott, és még ő is javulni fog. Reméljük úgy teljesítünk majd Romániában, hogy a junior-világbajnokságra is meglesz a kvalifikáció.”

 


Az ifjúsági ob-n halmozták az érmeket verseynzőink; balról: Cserfalvi Olaf, Gyurinovics Lili, Bujdosó Zsombor

 

Trénerünk kitért a váltók nagyszerű szereplésére is, amiből sok fiatal versenyző vette ki a részét.

„Előzetesen számoltunk ezekkel az előkelő helyezésekkel, és akár még jobb is lehetett volna, ha a Tschaikov Valentinnek pár nappal az ob előtt nem bicsaklik ki a bokája… Kiemelném Kós Márton, Forgács Bence, Zbiskó Evelin és Pajor Eszter nagyszerű szereplését, végig benne volt a levegőben, hogy akár ők is kijuthatnak az Eb-re, de nagyon erős a keret, ezért ez most nem sikerült. Viszont, ha továbbra is így dolgoznak, jövőre biztosan ott lesznek, és ők veszik át Zsombiék helyét.”

A Vasas érmesei a kaposvári ifjúsági magyar bajnokságon:
1. Bujdosó Zsombor 200 m vegyes (2:03.59)
1. Cserfalvi Olaf 200 m pillangó (2:00.70)
1. Bujdosó Zsombor 200 m mell (2:17.42)
1. Bujdosó Zsombor 400 m vegyes (4:25.66)
2. 4x100 m mix gyorsváltó (Bujdosó Zsombor, Forgás Bence, Pajor Eszter, Gyurinovics Lili) 3:41.32
2. 4x100 m fiú vegyesváltó (Bene Zsombor, Koós Márton, Cserfalvi Olaf, Bujdosó Zsombor) 3:50.62
2. 4x100 m női gyorsváltó (Pajor Eszter, Zbiskó Evelin, Pál Adél, Gyurinovics Lili) 3:53.18
2. Cserfalvi Olaf 100 m pillangó (54.32)
2. 4x200 m női gyorsváltó (Zbiskó Evelin, Pajor Eszter, Pál Adél, Gyurinovics Lili) 8:29.75
3. Gyurinovics Lili 100 m gyors (56.69)
3. Gyurinovics Lili 200 m gyors (2:01.97)

Hirdetések