Gy. Szabó Csilla, 2022.06.03. | Kosárlabda

A Vasas Akadémia női élvonalbeli csapatának több játékosa is meghívást kapott a nyári világversenyekre készülő 3x3-as válogatottak összetartására. Közülük elsőként Papp Klaudiának drukkolhatunk, aki a felnőtt nemzeti együttessel már el is utazott Konstancába, ahol Eb-selejtezőn képviseli országunk színeit. Az új szövetségi kapitánnyal, új felállásban pályára lépő együttesben irányítónk továbbra is biztos pontnak tűnik és bizakodóan várja a szombati rajtot.

Az U23-as keretbe, amely számára a Nemzetek Ligájában szereplés lesz az idei nyár legfontosabb eseménye, Süle Krisztina három akadémistánkat is behívta, Madár Katát, Pusztai Petrát és Tóth Orsolyát. Utóbbi már tavaly is nagyszerűen helyállt a szakág korosztályos csapatában, s a hétvégi felkészülési tornán is remekül játszott, amire még a viadalt megnyerő felnőtt válogatott kapitánya, Földi Attila is felfigyelt. A fiatalok keretében Pusztai Petra volt az egyetlen újonc, ám Süle Krisztina szerint kifejezetten jól sikerült akadémistánk bemutatkozása. Az együttes július elején lép először a Nemzetek Ligája sorozatban pályára Pozsonyban, reméljük, hogy a Vasas Akadémia játékosai a szűkített hatos keretbe is beférnek majd.


Az összevont válogatott keret Pasaréten is gyakorolt, Papp Klaudia (szemben) pedig Tóth Orsolyával (fehérben háttal) találta legtöbbször szemben magát. Éppen úgy, mint a klubedzéseken

A felnőtt válogatott irányítását idén Földi Attila vette át Károlyi Andreától, aki elődjéhez hasonlóan szintén számít Papp Klaudiára, így a hétvégi Eb-selejtezőn résztvevő négyfős keretbe is bekerült. Böröndy Vivien, Hegedűs Janka és Kányási Veronika mellett egyértelműen ő képviseli az állandóságot, hiszen évek óta erőssége a 3x3-as nemzeti együttesnek.

„Szerintem jól sikerült az elmúlt három és fél, négy hét felkészülése, de tökéletes harmóniáról természetesen még nem beszélhetünk – osztotta meg tapasztalatait honlapunkkal Papp Klaudia. – Ennek kialakításához kicsivel több időre van szükség. De jó úton járunk, és kifejezetten bizakodó vagyok. Új szisztémákat tanultunk, igen változatos játékképpel. Három igen agresszív mezőnyjátékossal és egy magas emberrel állunk majd fel, mind egy-egyben, mind pedig kettő-kettőben eredményesen támadhatunk, miközben a külső dobásokra is nagyon erősen koncentrálni fogunk. Én már a héten elkezdtem az ellenfelek feltérképezését, fejben tehát ugyanolyan komolyan készülök, mint fizikálisan. Alig várom, hogy pályára léphessünk. A cél természetesen a grazi Eb-döntőn való részvétel kiharcolása.”

A tavalyi évhez hasonlóan, a román szervezők idén is a tengerparton építették fel a pályákat, így az ellenfeleken túl, a különleges, szeles körülményekkel is meg kell majd birkózniuk a játékosoknak. Ráadásul a 3x3-as szezon elején a csapatok összeállításából sem lehet még túl sok következtetést levonni aktuális formájukról, de még a játékstílusukról sem. Papp Klaudiáék a romániai selejtező C csoportjában először Nagy-Brittaniával és Dániával mérik össze tudásukat körmérkőzéses formában, majd kiesési kört kezdenek a negyeddöntőktől. A szeptemberi, grazi Európa-bajnokságra az elődöntők győztesei jutnak tovább automatikusan, míg a vesztesek egymást közt döntik el az utolsó előtti jegy sorsát, hiszen az utolsó, a romániai és izraeli selejtező összesített legjobb negyedik helyezettjének jár majd.

Diáék Dánia ellen kezdenek szombaton délelőtt, majd kora délután Nagy-Brittania következik.

Fotók:hunbasket


Hirdetések