Jenkei Dániel, 2022.05.27. | Klub

Pénteken tartotta éves közgyűlését a Sportegyesületek Országos Szövetsége. A Vasas lett a parasport-mozgalmat leginkább támogató műhely, a teljes egyesületi összevetésben pedig a negyedik helyen végeztünk.

Az MVM Dome Gold Termében került sor a 2022-es SOSZ-közgyűlésre, amelynek végén a hagyományok szerint a tavalyi esztendő legeredményesebb sportegyesületeit is díjazták.

Markovits László két kategóriában vehetett át díszoklevelet Deutsch Tamás SOSZ-elnöktől: a Vasas lett 2021-ben a legeredményesebb és egyben a parasportot leginkább felkaroló műhely, míg a tavalyi összesített egyesületi pontversenyben a negyedik helyen végeztünk.

Klubelnökünk elmondta, hogy mindenekelőtt azoknak a Vasas-sportolóknak és szakembereknek mond köszönetet és gratulál, akik ezekhez az eredményekhez hozzásegítették a klubot. Emellett pedig külön gratulált a Vasas család nevében Gallov Rezsőnek is, aki Brüll Alfréd-életműdíjat kapott.

 

 

(borítókép: Cseh Péter/SOSZ)


Hirdetések