Jenkei Dániel, 2022.05.02. | Röplabda

Remek áprilist zárt a vasasos röplabda-utánpótlás, csapataink készülnek tovább a bajnoki végjátékokra.

U11 (edzők: Deák Ferenc, Tormási Orsolya)

Edzői értékelés: - A főleg U11-es korosztályú csapatunkkal az idei Mini Bajnokság másodosztályának nyugati csoportjában helyosztó mérkőzéseket játszottunk április 23-án a Folyondárban. Két mérkőzés volt hátra a TFSE-Kalocsa és a Bonyhád csapatai ellen. A Kalocsával kiélezett csata után döntő szettben alulmaradtunk. A Bonyhád ellen pedig három minikorú játékosunkat is ültetni kellett sérülés és egyéb okok miatt, ezért sajnos ott sem sikerült nyerni. A csapatunk a 14. helyet szerezte meg az első mini bajnokságában. Ha ez nem is az élmezőny, de a csapat nagyon szépen elsajátította a mini röplabdázás alapjait.


Vasas Fehér - TFSE Kalocsa 1-2 
Vasas Fehér - Bonyhád 1-2

A csapat tagjai: Aklan Zoé, Alföldi Lujza, Bite Adél, Calhan Aylin, Hetényi Sarolta, Kovács Adél, Marcinkovics Zsófia, Mészáros Blanka, Papp Henrietta, Pék Róza, Rota Dóra, Sárecky Petra, Skultéti Liza, Szalai Petra, Szilágyi Lilla, Turda Fruzsina, Szász Natália, és Klein Kitti és Varjasi Anna.


U13 Vasas SC Piros (edző: Fazekas Szilvia)

Edzői értékelés: - Április 24-én vasárnap rendezték az utolsó fordulót az U13-as bajnokságban a döntő előtt. Az első meccsen nagyon szépen játszva sikerült felülkerekedni a Gödöllő csapatán. Majd következett a Nyíregyháza elleni párharc, ahol nagy küzdelemben, fergeteges meccsen 2:1-re sajnos kikaptunk. Végül a Békéscsaba együttese ellen léptünk pályára, ahol már kicsit fáradtan játszottunk, de sikerült megnyernünk a mérkőzést. Május 7-8., irány a döntő, ahol hazai környezetben vívhatjuk mérkőzéseinket. Hajrá, Vasas!

Vasas SC Piros – Gödöllő 2-1
Vasas SC Piros – Nyíregyháza 1-2
Vasas SC Piros – BRSE Fehér 2-1


U13 Vasas SC Kék (edző: Bartha Kristóf) 

Edzői értékelés: - Április 23-án szombaton Kecskeméten volt az OMB elődöntő második és egyben utolsó fordulója. Ez a forduló döntött arról, ki kerül be a döntőbe a legjobb 8 csapat közé. A lányokkal sikerült mentálisan is és taktikailag is megfelelően felkészülni, amit utána a pályán is lehetett látni. Ügyesen helytálltak, kreatívan játszottak. 3-ból 3 mérkőzést nyertek a lányok, így nemcsak a döntőbe kerülést vívták ki, de az aznapi tornagyőztes címet is, és egy aranyéremmel tudtunk távozni Kecskemétről. Nagy erővel folytatjuk a felkészülést a döntőre.

Vasas SC Kék – KESI „A” 2-1
Vasas SC Kék – Sümeg Dabronc Kék 2-1
Vasas SC Kék – RÖAK „A” 2-1


U15 VASAS SC Piros (edzők: Szappanos Máté, Koltai Csanád)

Edzői értékelés: - Áprilisban két fordulón vettünk részt. A nyíregyházi fordulón küzdött meg egymással a tabella aktuális első három helyezettje. A BRSE ellen sajnos megint nem sikerült szettet nyerni, 3:0-s vereséget szenvedtünk. A Nyíregyháza ellen 3:2 re győzött a csapat egy hullámzó mérkőzésen. A középszakasz utolsó fordulója Budaörsön volt, ahol sorrendben a Szeged és a Tatabánya csapata ellen játszottunk. Mindkét mérkőzést sikerült 3:0-ra megnyerni. Felszabadultan, lelkesen játszottunk és örültem, hogy voltak jó egyéni teljesítmények is. A következő állomás az országos döntő, ahova 2. helyről jutottunk be. Próbálunk minél szebb eredményt elérni, addig is készülünk tovább.

Vasas SC Piros – BRSE Fehér 0-3
Vasas SC Piros – Nyíregyházi Sportcentrum 3-2
Vasas SC Piros – Szegedi RSE Narancs 3-0
Vasas SC Piros – TRSE 3-0


U15 Kék (edzők: Deák Ferenc, Németh Szabolcs) 

Edzői értékelés: - Csapatunk április 9-én a KSE termében két mérkőzést játszott le. A nyitásfogadásunk gyengébben ment, de a támadások építése és befejezése kifejezetten jó volt. A centerjátékunk nagyon feljavult. Április 30-án az utolsó fordulót a Folyondárban szerveztük. A reggeli meccs a Delta ellen egy ki-ki párharc volt. Mindkét csapat vereség nélkül állt a középszakaszban eddig. Az első két szettben hoztuk a kötelezőt, kevesebb hibával, mint az ellenfél. Aztán támadásban megállt a csapat, nem tudtuk befejezni a labdameneteket és ezt kihasználta az ellenfél. 2:2-re alakult az állás, majd a döntő szettre elfáradtunk, kiengedtünk és sajnos kikaptunk 3:2-re. Este a Balatonfüred ellen játszottunk, ami sima győzelemmel végződött, forgatni tudtam a csapatot is. Így a négyes döntőben a Kaposvár ‘A’ csapatával játszunk az elődöntőben, a másik ágon pedig majd a Delta – DKLSN csapatai játszanak majd a helyezésekért május 21-én.

Vasas SC Kék - KSE 3-0 
Vasas SC Kék - MTK 3-0 
Vasas SC Kék - Delta 2-3 
Vasas Kék SC - Szent Benedek RA 3-0 


U17 A (Kőnig Gábor, Molnár Dóra) 

Edzői értékelés: - Április hónapban az utolsó napokban kellett csak pályára lépnünk a bajnokságban, mivel éppen ez a korosztály U17-es válogatott táborban és Európa bajnoki selejtezőn vett részt, így mindennemű serdülő fordulót halasztott a szövetség a hónap végére. Először egy már régebbről elhalasztott meccset játszottunk hazai pályán a Kertváros ellen, és sikerült könnyed győzelmet aratnunk egy nagyon harcosan és motiváltan játszó csapat ellen. Április 30-án várt ránk egy békéscsabai forduló, ahol a Nyíregyháza és BVSC csapatai ellen kellett játszanunk, hogy a középszakasz végére érjünk. Itt is sikerült mindkét mérkőzésünket simán hoznunk, így fordulhatunk rá a szezon utolsó részére, az országos döntőkre.  Örülök, hogy sikerült viszonylag jó játékkal és sérülés nélkül lehozni a hónapban ezeket a meccseket. Most kell egy kis regenerálódás, hogy jó állapotban tudjunk menni a döntőkre, hosszú volt ez a hónap a selejtezővel, edzőtáborral a lányoknak, kell egy kis pihenő.

Vasas SC A - KSE 3-0
Vasas SC A – Nyíregyházi Sportcentrum 3-0
Vasas SC A – BVSC- Zugló 3-0 


U17 B (edző: Gintner Domonkos) 

Edzői értékelés: - Sajnos április elején nem úgy alakult a felkészülés, ahogy elterveztük és az U17 II. osztály utolsó fordulójára nehezen hangolódtunk rá. Így is sikerült két nehéz győzelmet hoznunk. Itt is szeretném megköszönni Deák Ferenc és Németh Szabolcs kollégáimnak a segítséget. Ezzel a két győzelemmel gyakorlatilag bekerültünk a II. osztály döntőjébe.

Vasas SC B – Emericus BDSE A 3-1
Vasas SC B – Szombathelyi SI/HVSE A 3-2


U19  B (edző: Gintner Domonkos) 

Edzői értékelés: - Az U19 II. osztály nyugati szakasz döntő utolsó fordulója volt, ahol eldőlt, ki lesz ebben a kategóriában a bajnok. Utolsó helyről (3. hely) vártuk a visszavágókat. A szezon során egyszer sem tudtuk megfogni a DKLSN csapatát. Így a visszavágón sokszor hullámzó teljesítménnyel, de felszabadultan és küzdve végre sikerült az első győzelmünk ellenük. A SzoSI ellen nehezen tudtunk felpörögni és a 4. szett végére már kijöttek az előző meccs fáradalmai. A nyitásokkal tudtunk dominálni és így végül ezt a mérkőzést is győztesként fejeztük be. Így a 1-3. helyért folyó döntőben összesítve 3 győzelem és 1 vereséggel zártuk a bajnokságot és ezzel a VASAS B az U19 II.osztály, Nyugati-szakasz bajnoka. Innen is szeretnék gratulálni a lányoknak! Szép volt!

Vasas SC B – DKLSN 3-2
Vasas SC B – Szombathelyi SI 3-1


Április hónapban a két első osztályú U19-es csapatunk (U19 A edző: Halász Márta és U19 C edző: Kőnig Gábor) nem játszott, mert már március hónapban kivívta a döntős részvételt. Emellett az U21-es csapat sem játszott, mert már ők is biztosították helyüket a döntőn korábban, így Halász Márta már a döntőkre készíti csapatait, míg a Kőnig Gábor vezette U19 C csapatunk megegyezik az U17 A-val, így ők ebben a hónapban csak U17-ben léptek pályára. Összességében április hónapban eldőlt tehát, hogy U13-ban 2 csapatunk jutott be az Országos döntő legjobb 8 csapata közé, U15-ben és U17-ben 1-1 csapatunk van a hatos döntőben, U19-ben szintén két csapattal vagyunk ott a hatos döntőben és U21-es csapatunk is ott van a legjobb 6 csapat júniusi döntőjén. Valamint az is eldőlt hogy az U19 II. Osztály Nyugati Bajnoka a Gintner Domonkos vezette VASAS SC „B” lett! Gratulálunk! Hajrá, Vasas!


Hirdetések