B.V., 2022.04.13. | Vívás

Az újvidéki Eb-arany után ezúttal ezüstérmet nyert a női kardcsapattal klubunk versenyzője, Beviz Dorottya a Dubajban rendezett junior-világbajnokságon. Őt és edzőjét, Bodoky Ákost kérdeztük.

Megszokhattuk már, hogy nem telik el korosztályos vívóvilágverseny vasasos érem nélkül. A dubaji juniorvébén az egyetlen (ezüst)érmet Beviz Dorottya szállította, aki a női kardcsapattal állhatott ismét dobogóra, miután néhány héttel korábban Európa-bajnoki címet ünnepelhetett az együttessel. Emellett pedig egyéniben a 34. helyen végzett.

Beviz Dorottya így nyilatkozott honlapunknak a vb után:

„Életem egyik legnagyobb élménye volt ez a verseny, örülök, hogy ilyen különleges helyszínen tartották, amit láttam Dubajból, az nagyon tetszett. Az egyéni sikerülhetett volna jobban, a csapatezüstnek viszont nagyon örülök, még úgy is, hogy lehetett volna eggyel fényesebb. Az a jó ebben a négyesben, hogy nagyon különböző a személyiségünk, de a cél érdekében jól össze tudunk kovácsolódni. A világbajnokságig a vívásra koncentráltam, mellette kevesebbet tanultam, a mostani két hétben viszont a vizsgákon van a hangsúly. Szeretnék továbbtanulni, pszichológiára adtam be a jelentkezésemet, azon belül is a sportpszichológia az, ami igazán érdekel. Ha az egész évet értékelem, azt érzem, most teljesedtem ki úgy, ahogy szerettem volna. Mindig tudtam, hogy bennem vannak ezek az eredmények, most jöttek ki belőlem. A felnőttmezőny nagy lépcsőfokot jelent, de biztos vagyok benne, hogy sok munkával ezt is meg tudom ugrani.”

 


Forrás: FIE

 

És mestere, Bodoky Ákos is értékelte a teljesítményét:

„Az ezüstéremmel sosem lehetünk maximálisan elégedettek. Tavaly a járványhelyzet miatt nem tudtunk részt venni a világbajnokságon, ezért hátra voltunk rangsorolva. Legyőztük az egyéniben első és második helyen végző amerikaiakat, valamint a mindig erős és veszélyes olaszokat. A döntőben azoktól a franciáktól kaptunk ki, akiket az Eb-n megvertünk, így mondhatjuk, hogy bőven benne volt az aranyesély. Dorottya nagyon jó csapatember, a fináléban nem vívott, pedig talán érdemes lett volna becserélni, mert a szezonban korábban eredményes volt a franciák ellen. De azt már sosem tudjuk meg, mi lett volna, ha…  Az egyénire is nagy ambíciókkal ment ki, de azt egy kicsit túlizgulta, most nem tudott olyan nyugodtan vívni, mint az újvidéki Európa-bajnokságon. A selejtezőben nem volt veresége, de a 32 közé jutásért is verhető ellenféllel maradt alul. Úgy gondolom, ilyenkor érdemes a teljes idényt nézni: Dorottya felnőtt és junior magyar bajnok lett, mindkét versenyen nagyon jól vívott, emellett pedig harmadik helyen végzett a juniorranglistán, amiért alaposan meg kellett küzdenie. Úgy látom, jó irányba halad, de természetesen majd a következő évek eldöntik, hogy valójában mire lehet képes.”

A Vasas-versenyzők szereplése a dubaji junior vívó-világbajnokságon:
Beviz Dorottya: junior kard egyéni 34., csapat 2.
Spiesz Anna: kadet kard egyéni 34.
Domonkos Emese: kadet kard egyéni 12.
Vígh Benedek: junior kard egyéni 100., csapat 6.
Hamilton-Meike Jonathan: junior párbajtőr egyéni 36., csapat 7.

Hirdetések