Jenkei Dániel, 2022.04.03. | Vízilabda

Hatalmasat küzdött az A-Híd VasasPlaket a bajnoki elődöntőben, a hiányzók ellenére is ötméteres-párbajra kényszerítettük a Fradit, ahol végül a szerencse nem szegődött mellénk. Így a bronzcsatában folytatjuk a Szolnok ellen.

 

OB I, Elődöntő

FTC Telekom-A-Híd VasasPlaket 15-14 (ötméteresek után)

Gólszerzőink: Bátori B. (4), Szatmári K. (3), Erdélyi B. (2), Bedő K. (2), Brguljan D. (2), Randjelovics Sz.

A Ferencváros 7-1-es összesítéssel jutott be a bajnoki döntőbe


Nem voltak jók az előjelek az FTC elleni vasárnapi elődöntő előtt, igencsak foghíjasan szálltunk vízbe a zöld-fehérek ellen, hiszen betegség miatt Sedlmayer Tamás és Zerinváry Lóránd sem állt Szlobodan Nikics rendelkezésére.

Vezetőedzőnk emellett húzott egy váratlant is, hiszen a kapunkban Mizsei Márton kezdett.

Eleinte úgy tűnt, nem sikerül meglepnünk az FTC-t, hiszen hamar elhúztak 3-0-ra, nálunk pedig az első negyedben akadozott a támadásbefejezés.

Ehhez képest nagy meglepetés volt, hogy a nagyszünetben már 3-3 állt a táblán, a mieink pedig megérezték a vérszagot, és innen már nem is engedték el a Fradit.

Az sem volt akadály, hogy Simon Rolandot is hamar elvesztettük, csapatunk elképesztően nagyot küzdött, és Bátori góljával 6-5-re már mi vezettünk.

Az izgalmak fokozódtak, úgy tűnt, a Fradi behúzza, de végül Bedő a lehető legjobbkor villant, ezzel 9-9-re alakítva az eredményt a negyedik negyed végeztével.

A szabályok értelmében jöhettek az ötméteresek, ahol még önmagában is láthattunk egy minidrámát, a maratonira nyúló csatában pedig végül a Fradi bírta jobban az idegek harcát.

Ezzel győztek, és a párharcot is megnyerték 7-1-re, ők jutottak a fináléba. A mieinkre pedig hosszabb pihenő és a Szolnok elleni igencsak fontos bronzcsata vár.

Ahogy az ötméteres-párbajban hibázó, de egyébként remekül játszó Szava Randjelovics fogalmazott a meccs után: még erősebben fogunk visszatérni.

 

Szlobodan Nikics vezetőedző pedig így értékelt: - Próbáltuk kizárni azt, hogy vannak hiányzóink, és egy nagyon masszív védekezésre alapuló játékkal készültünk erre a meccsre. Büszke vagyok a csapatra, mert sikerült megvalósítani a tervet, és az első negyed után támadásban is extrát nyújtottunk. Mindent megtettünk, voltak ítéletek, amik nem minket segítettek fontos pillanatokban, de így ki lehet kapni. Most jön egy kisebb pihenő, utána pedig minden idegszálunkkal készülünk a nagyon fontos bronzmeccsre.


Hirdetések