Gy. Szabó Csilla, 2022.03.25. | Evezés

Izgalmas nemzetközi versennyel nyitották a 2022-es szezont evezőseink. A Duna budai oldalán megrendezett Budapest Kupán a MEC-Vasas nyolcasa lett az üdözéses regatta abszolút győztese, amely a most kezdődő szezon előtt igen jó előjel. Ifjúsági csapatunk saját korosztályában harmadik, összesítésben pedig a tizenhatodik helyen végzett.

Az Óbudai-sziget északi csücske és a Budapest Garden (korábban Görzenál) közötti 3600 métert, hét országból, közel hatvan egységben, hatszázan evezték le az elmúlt hétvégén. A nagy hagyományokra visszatekintő gróf Széchenyi István emlékverseny keretein belül immáron tizedik alkalommal megrendezett Budapest kupán igen színesre sikerült a versenyzői paletta, hiszen a nevezők között a legfiatalabb sportoló tizennégy, a legidősebb pedig 76 éves volt.

„A koronavírus-járvány miatt utoljára két évvel ezelőtt rendezték meg ezt a nemzetközi üldözéses versenyt, s akkor is a mi nyolcasunk nyerte az abszolút kategóriát – értékelte a MEC-Vasas edzője, Tevesz László, a Czeglédi Péter, Fülöp Gábor, Kovács Péter, Kiss Márk László, Gerei Tamás, Kálmán Dávid, Molnár András, Dobai Tamás, Hevesi András összetételű egységünk szereplését. – Volt néhány igen erős ellenfél, mint például az MTK, a zágrábi Mladost, vagy a bécsi LIA, éppen ezért nagyon örülünk a győzelemnek. Fizikálisan persze még nem érte el mindenki a legjobb formáját, technikailag azonban egész jól mozgott együtt a csapat. A jövőre nézve ezért igen biztatónak tartjuk az idénykezdetet.”


A felnőtt nyolcas ismét abszolút bajnok lett a Budapest Kupán

 

A MEC-Vasas szakembere a regattán résztvevő fiatalokról is elismerően szólt, hiszen korosztályukban, vagyis az ifjúságiak között a harmadik helyen végeztek. A teljes igen népes mezőnyben pedig a tizenhatodikon, ami azt jelenti, hogy annak első negyedében. Többek között egy francia egyetemi nyolcast is sikerült megelőzniük, ami a sportág nemzetközi erőviszonyait tekintve nem kis szónak számít.

„Ebben a nyolcasban ráadásul csupa olyan gyermek ült, aki már a Vasas evezős szakosztályában fogott először lapátot a kezébe. Az ő teljesítményük révén most különösen büszkék lehetünk a szakmai munkánk eredményére. Olyan ügyes gárda jött össze a fiatalokból mára, hogy két nyolcast is ki tudunk majd állítani. Egyet tisztán serdülőkből, valamint egy felerészt serdülőkből álló ifjúsági csapatot” – összegezte az utánpótlással kapcsolatos jó híreket Tevesz László, a Molnár Dániel, Máthé Kristóf, Pogácsás Ádám, Mész János, Piuk Márk, Peák Bence, Padovan Ignatio összetételű Csikók néven vízre szállt nyolcas teljesítménye kapcsán.


Az ifik is remekül helytálltak, teljesítményük az evezős szakosztályunkban folyó kiváló utánpótlás-nevelő munka legjobb bizonyítéka


Hirdetések