Jenkei Dániel, 2022.03.17. | Röplabda

Mozgalmasan telt a februári hónap a Vasas röplabda-utánpótlásában.

U11 (Deák Ferenc és Tormási Orsolya)

OMB II. osztály
Az eredmények ellenére nagyon jó meccseket játszottunk! A lányok nagyon küzdöttek végig és nagyon motiváltak. Az eredmények nem tudják megingatni a lányok lelkesedését, szépen hajtanak, dolgoznak!

Veszprém RK - Vasas Fehér 2-1
Vasas Fehér - Szosi A 0-3
ÉDRA Tata - Vasas Fehér 3-0
Vasas Fehér - TRSE 1-2


U13 (Fazekas Szilvia)

Februárban is folytatódott az U13-as bajnokság. Február 6. Vasárnap az MTK otthonában került megrendezésre az 5. forduló, ahol a Jászberény és a Delta csapatai ellen léptünk pályára. Szép játékkal mindkét mérkőzést 3:0ra sikerült megnyernünk.

Február 27-én vasárnap Békéscsabára utaztunk az alapszakasz utolsó mérkőzésére, ellenfelünk a Szegedi RSE volt. Koncentrálva, szép játékot mutatva sikerült Megnyerni az összecsapást. Ezzel a győzelemmel 2. helyen végeztünk az alapszakaszban, innen várjuk a folytatást.


U15 A (Szappanos Máté)

Hazai pályán folytattuk az U15 I. Osztály küzdelmeit. Az első mérkőzésén az MTK volt az ellenfelünk ahol sikerült 3-2re nyernünk. Tompák voltunk, nem volt meg a megfelelő koncentráció és lelkesedés. Az MTK nyitásai többször elbizonytalanítottak minket, így támadásban is sok volt a hiba. A 4. játszmától kezdtük el azt a hozzáállást felvinni a pályára, ami által sikerült fordítani.
Az UTE elleni mérkőzésen teljesen más arcát mutatta a csapat. Lelkesen és felszabadultan játszottunk és ehhez társult egy pontosabb, agresszívabb játék.

Vasas A- MTK 3-2
Vasas A-UTE 3-0


U15 B (Deák Ferenc)

OGYB II. osztály
Két erős csapattal mérkőztünk meg, eddig a legkiélezettebb fordulónk volt az idei szezonban. Kontrollálni tudtuk a mérkőzéseket, jó formát hoztunk a Folyondár utcában. Dolgozunk tovább!

Vasas Kék - Dunakanyar 3-1
Vasas Kék - Kaposvár “A” 3-0
Brsz U19
BVSC ifi - Vasas serdülő B 1-3


U17 „A” és U19 „C” (Kőnig Gábor és Molnár Dóra)

Februárt a csapat a serdülő korosztályban kezdte és sajnos mindkét serdülő fordulóban az egyik csapat tömeges megbetegedése miatt csak egy meccsünk volt, amiket végig kontroll alatt tartva nyertünk nem túl szép, de hatékony játékkal. Nem minden esetben játszottunk úgy, ahogy tudunk, de minden meccsen vannak olyan jelenetek, amik azért mutatják, ha minden kerek, akkor nagyon szép dolgokra vagyunk képesek.

Vasas „A” – Szent Benedek RA Piros 3-0
Vasas „A” – Gödöllő 3-0 

Ami az ifi korosztályos indulásunkat illeti, február hónapban úgy hozta a sors, hogy a két ebben az osztályban elindított csapatunk egymás ellen játszott, amit egy színvonalas végletekig kiélezett mérkőzésen sikerült megnyernünk. Aznap a második mérkőzésünket is sikerült behúzni a Jászberény ellen 3 szettben, így csoport elsőként várhattuk az elődöntő fordulójának sorsolását. 
A két Vasas csapat közti mérkőzésünk volt idén az egyik legjobb meccsünk, itt volt mélyről való visszakapaszkodás. Magasról mélybe zuhanás is a szettek között, sőt néha még szetten belül is, de nagyon tetszett a csapat hozzáállása a meccshez és a mérkőzésen mutatott viselkedés, hiszen azért nem könnyű saját klubtársak ellen játszani. A kilátogató nézők pedig azt hiszem ki lettek szolgálva, jó színvonalú labdameneteket és mérkőzést láthattak.

Vasas „C” – Vasas „A” 3-2
Vasas „C” – JRK 3-0


U17 „B” és U19 „B” (Gintner Domonkos) 

Február a legrövidebb hónap, mégis azzal, hogy minden hétvégénken forduló volt a leghosszabbnak tűnt.
Az U17-es bajnokságban sokszor hiányosan tudtunk kiállni, ez okozott pár nehézséget, az U19-es bajnokságban viszont sikerült a nyugati szakasz 3as döntőjébe bekerülni.
Február közepén az U19es kvalifikációs szakasz visszavágóján időzített csúcsforma sajnos sokat kivett a csapatból és már kevésbé voltak terhelhetőek a következő megmérettetésekre. Végül, sikeresen vették az akadályt és a hónap fenn maradó mérkőzéseit is győzelemmel zártuk. 
Elfáradtak, most egy rövid regenerációs szakasz következik, majd irány a márciusi kihívások.

U17 II.osztály
Vasas SC B:
- PTE PEAC, 3:0
- KSE serdülő kék, 3:0
- Közgáz SC és DSK, 1:3
- TRSE, 3:0
- ÉDRA, 3:2
- NYBRSE, 3:0

U19 II.osztály
Vasas SC B:
- Közgáz Ifi A, 2:1
- VESC, 3:0
- Veszprém Volley, 3:0


U19/U21 (Halász Márta)

U19 csapat 
Az U19-es csapatunkra még egy forduló várt februárban, a középszakaszban Gödöllőn. A házigazdákat egy sima mérkőzésen utasítottuk magunk mögé. Majd a csoport utolsó mérkőzésén „házi döntőt” játszottunk az U17-es csapatunk ellen. Egyik csapat sem volt teljes, mert voltak hiányzók, sérültek, de ennek ellenére egy rendkívül színvonalas mérkőzést játszottunk végre. Hatalmas küzdelem folyt a pályán, mindkét csapaton látszott a bizonyítási vágy. Az első szettben egész magabiztosan játszottunk, de aztán hamar elszállt az önbizalom, mert a fiatalok szinte mindent labdáért a végsőkig harcoltak és át is vették a vezetést. Végül a döntő szettben, a végjátékban három fontos labdát hibáztunk, ami a „fiatalok” győzelmét jelentette. Nagyon tanulságos mérkőzés volt! Sokkal több ilyen tétmérkőzésre lenne szükségünk, hogy a hullámvölgyeket tudjuk kezelni. Illetve fél év alatt ez volt a harmadik olyan mérkőzés, ahol a saját ki nem kényszerített hibáink és a koncentráció hiánya vereséghez vezetett. 

Vasas A – Gödöllő 3-0
Vasas C – Vasas A 3-2

U21 
Az alapszakaszban az NB-II-es csapatokkal játszottunk és a csoport győzelmünk azt eredményezte, hogy bejutott az U21-es csapatunk a legjobb 12 csapat közé. Februárban nem volt U21-es forduló, legközelebb márciusban fogunk pályára lépni az elődöntőben.


Hirdetések