Gy. Szabó Csilla, 2022.03.01. | Kosárlabda

A playoffba kerülés szempontjából létfontosságú mérkőzést nyert szombaton női élvonalbeli együttesünk a BEAC ellen. Az alapszakaszból már csak két találkozó van hátra, a TFSE-MTK, valamint a BKG-Prima csapatával szemben egyaránt nyerniük kell akadémistáinknak. Irányítónk, Papp Klaudia, oroszlánrészt vállalt a hétvégi győzelemből, s most is bízik a Vasas-szív erejében.

Nagy csatában, a negyedik negyedben fantasztikus hajrát produkálva nyertek női kosárlabdázóink a hétvégén. A végső rohamra Papp Klaudia adta meg a jelzést, a 31. percben két távoli dobása is betalált, tizenöt szerzett pontjával és 23-as VAL-mutatójával csapatunk legjobbja volt.

„Igazából csak a negyedik negyedben mutatott játékommal voltam maradéktalanul elégedett, akkor érkeztek meg azok a pontjaim, amelyekre korábban is szükségünk lett volna – értékelte saját teljesítményét igen szigorúan Papp Klaudia. – Irányítóként a pontszerzésből is ki kell vennem a részemet, ám a támadásban a meccs elején még hiányzott belőlem a rám jellemző lendület, ezért ez nem sikerült. Kifejezetten zavart a helyzet, és bevallom kicsit ideges is lettem tőle. A negyedik negyed elején dobott két triplámmal azonban új fordulatot vett a találkozó és határozottan éreztem, hogy a meccs is meglesz.”


Papp Klaudia irányítóként a pontszerzésből is ki akarja venni a részét

 

Dia szerint a mérkőzésre erősen rányomta bélyegét a nagy tét. Mindkét együttesen érezhető volt a feszültség, amely sok esetben görcsösségbe csapott át. Ám amint a vasasos lányok letették ezeket a terheket, átszakadt a gát, s szinte néhány perc alatt eldöntötték a találkozó sorsát. Rá tudták erőltetni ellenfelükre a saját játékukat, a meghatározó BEAC játékosokat pedig kikapcsolták a támadásból.

„A mi erősségünk, hogy igazi csapat vagyunk és a végsőkig küzdünk egymásért, és a győzelemért – véli Papp Klaudia, aki nagyon büszke társaira. – Mindig van valaki közöttünk, aki a vállára veszi a társaiat is, és extra teljesítményével átlendít bennünket a nehéz pillanatokon. Ilyen volt Madár Eszti fantasztikus sorozata a harmadik negyed közepén, amikor éppen hat pontra ellépett az ellenfél. De ő visszahozott bennünket a meccsbe, nem ijedt meg a felelősségtől. A hajrában hatalmasat dobbant a Vasas-szív, ennek köszönhetjük a sikert.”

Az izgalmak azonban tovább fokozódnak, hiszen Dia szerint a TFSE-MTK együttese egy igen szívós, ugyanakkor kifejezetten harcos gárda, amely támadásban és védekezésben egyaránt jó kosárlabdát játszik.

„A kék-fehérek ellen a mérlegünk ugyan korántsem biztató, de én bízom az eddig elvégzett napi munkában és a lányok elszántságában – beszél a szombati találkozó esélyeiről Papp Dia. – A korábbi összecsapásokon pár ponttal, de rendre alulmaradtunk. Most az lehet a kulcs, ha az első pillanattól kezdve dominálni tudjuk a játékot, és a lehető legkorábban megzavarjuk őket. Ehhez végig fegyelmezettnek kell maradnunk és pontosan végrehajtani a jól bevált taktikai elemeket."

Fotók: Bornyi Márton


Hirdetések