Gy. Szabó Csilla, 2021.11.19. | Sportlövészet

Az edzője, Szucsák Mátyás által kitűzött két feladat közül az egyiket, vagyis a kiegyensúlyozott, jó ritmusú versenyzést jól oldotta meg Gáspár Lalita a Hungarian Open első napján. A vasárnapi open kategóriában ez talán már a helyezésben is megmutatkozik.

A koronavírus járvány ellenére kifejezetten erős nemzetközi mezőny gyűlt össze a Fehér úti Nemzeti Lőtéren pénteken megkezdődött Hungarian Open idei küzdelmeire. A nem kevesebb mint 18 országból érkező több mint kétszáz sportlövő között van a Vasas sportolója, Gáspár Lalita is. A légfegyveres szezon első nagy nemzetközi versenye elsősorban a megszerezhető tapasztalatok és a mezőny felmérése miatt fontos, igaz, a győzelemre esélyesek számára a helyezés sem másodlagos.

Gáspár Lalita inkább az ötven méteres számokban erős, így a Hungarian Openen nem is várt tőle kiugróan jó idénykezdő szereplést mestere, Szucsák Mátyás. A mezőny ismeretében ugyanis igencsak nagy fejlődésre lett volna szüksége ahhoz, hogy megcsípjen egy döntős helyet. A viadal azonban tökéletesen illeszkedik a mindennapi munkájukba, ezért megoldandó feladatokat tűzött ki tanítványa számára.

„Azt szeretném, ha először biztosan áttörnénk a hatszázhúszas határt, amely a legutóbbi két versenyen sikerült is, s csak ezt követően vennénk célba a hathuszonnégyet – értékelte Lalita pénteki, alapszakaszban lőtt 619,2-es eredményét, amely éppen csak elmaradt az első elvárástól. – A számok azonban csak számok, és csupán egyetlen értékmérői a többfaktoros sikernek. Számomra az is legalább ilyen fontos, hogyan lő, milyen ütemben. A fejlődés ugyanis ezekben a kívülálló számára láthatatlan apróságokban rejlik. Ez viszont alapvetően jól sikerült, a tudatos ritmuslövés már jól ment, de még vannak kilövések, tehát néha el-elbizonytalanodik, megtorpan. Ami tény, hogy sokkal gördülékenyebben versenyez, mint például egy évvel ezelőtt. A következő lépcsőfok, hogy ez a fejlődés, számszerű eredményben is testet öltsön.”

A hatvan lövést követően Gáspár Lalitát arról kérdeztük, hogyan érezte magát a verseny alatt, milyen célokat tűzött ki saját maga számára azt megelőzően:

„Nem vagyok teljesen elégedett magammal, de a kivitelezés most szerintem egészen jó volt – vélte a Vasas 21 éves sportlövője. – Maga az érzés egészen pozitív volt, talán azért is, mert nem izgultam. Kicsit úgy éreztem magam, mintha edzésen lőnék, ami számomra inkább előny, mint hátrány. Szerintem akkor tudok jobban teljesíteni, amikor nyugodt maradok. Az előző versenyen például volt bennem egy kis drukk, ami  meg is látszódott az eredményemen, főleg a nagyobb hibákban. Ez most nem történt meg, kiegyensúlyozott teljesítményt tudtam nyújtani, nem voltak nagy összeomlások a sorozatokban. Inkább viszonylag kicsik voltak a lövéseim, százhárom körül stagnáltam. Amikor egymás után hat kis tízest is lőttem, az azért elég frusztráló volt, de szerencsére nem húzott hullámvölgybe, tudtam tartani a ritmusomat. Ebből a szempontból persze elégedett vagyok, hogy legalább az egyik feladatot jól meg tudtam oldani. Remélem vasárnap hasonlóan kiegyensúlyott leszek, de már az összeredmény is magasabb lesz.”

Az alapszakaszt egy norvég sportlövő nyerte, a nyolcas döntőbe rajta kívül még három honfitársa, valamint egy finn, egy indonéz és két magyar versenyző jutott. A fináléban még jobban teljesítettek az északi ország versenyzői, hiszen a dobogó mindhárom fokára norvég sportlövő hölgy állhatott fel.

Gáspár Lalita vasárnap folytatja a versenyzést, a Hungarian Open zárónapján az úgynevezett open kategóriákat rendezik meg, amelyekben együtt indulnak a juniorok és a felnőttek az egyes egyéni számokban. Szucsák Mátyás szerint ekkor leginkább az aznapi forma fog dönteni, ami előre nem megjósolható.

Hungarian Open. Női légpuska. Budapest.
Alapszakasz:
1. Mari Loevseth (norvég) 629.6; 2. Milda Haugen (norvég) 629.1; 3. Toma Dorina (magyar) 627.6 … 22. Gáspár Lalita (Vasas SC) 619.2 (102.5; 103.8; 102.6; 102,7; 103.3; 104.3).

Fotó: Vasas Attila


Hirdetések