A nagyszerű második harminc percnek köszönhetően „négypontos” mérkőzést nyert meg a Budaörs ellen női kézilabdacsapatunk az NB I 5. fordulójában.
Női NB I, 5. forduló
Vasas SC-Moyra-Budaörs Hanbdall 28-24 (13-13)
Vasas SC: Kurucz A. (kapus) Imrei R., M. Agbaba 6 (1), Kajdon B. 8 (4), Faragó L. 4, Speth E. 1, Oláh K. 4. Cserék: Zsigmond P. (kapus), Szilovics F. 4, Kovács N. 1, Szatmári M. Vezetőedző: Penszki Gergely
Kiállítások: 6 ill. 10 perc
Hétméteresek: 5/5, ill. 2/1
Egészen pontosan három hét után lépett újra pályára pénteken NB I-es női kézilabdacsapatunk. A lányok akkor Szombathelyen vendégeskedtek, s bár hatalmas hátrányból kapaszkodtak vissza, végül nem szereztek pontot. Ezúttal újabb fontos feladat várt rájuk, immár hazai pályán a másik újonc Budaörs ellen.
A mérkőzés előtti felvezetőnkben beállósunk, Faragó Luca elmondta volt idő újjáépíteni a játékot, és alaposan fel is készültek az ellenfélre. Ennek ellenére a kezdés nem a tervek szerint alakult, az első három gólt a vendégek szerezték, ám azt követően sikerült rendezni a sorokat, és tíz perc után már 4-4 állt a kivetítőn. Sőt a folytatásban szépen lassan átvette az irányítást együttesünk, 13-10-re is vezetett. Aztán a játékrész hajrájában nem volt meg a higgadtság, sok volt a hiba, és az előny elolvadt (13-13).
A szünet után ismét az a Vasas jött ki, amelyet az első harminc perc nagy részében örömmel nézett az ismét nagyszerűen teljesítő hazai közönség. Olyannyira, hogy visszaállt a három gólos előny, nem sokkal később pedig már 22-17-es állásnál kértek időt a vendégek. De már akkor érezni lehetett, hogy a hét a hat elleni játék sem zavarhat be, és ez a két pont most itthon marad. A végén már csak az eredmény megtartására kellett koncentrálni, majd a 28-24-es siker után kezdődhetett a jól megérdemelt ünneplés.
Értékelések:
Penszki Gergely, vezetőedző: „Nagyon fontos pontokat tartottunk itthon. Nekünk jól jött a három hetes bajnoki szünet, szépen fel tudtunk készülni. Tiszteletre méltó eredményekkel a háta mögött érkezett az ellenfelünk, de nem ijedtünk meg, leszorítottuk a technikai hibák számát, a végére a helyzetkihasználás is rendben volt. Természetesen még mindig van hova fejlődni, de gratulálok a csapatnak.”
Szilovics Fanni: „Tudtuk, hogy jó csapat a Budaörs, ezért nem volt egyszerű felkészülni rájuk és a kétbeállós támadójátékukra. Ezt jól meg tudtuk oldani, támadásban is koncentráltak voltunk, szerintem ennek köszönhetjük a mai győzelmet. Mindig nagyon jó ennyi néző előtt játszani, köszönjük a szurkolást!”

A csapat legközelebb kedden a Magyar Kupában szerepel Hajdúnánáson, majd szombaton Vácon játszik bajnoki találkozót.
A bajnokság állása:
1. Győr | 5 | 5 | - | - | 186-128 | 10 |
2. FTC | 5 | 5 | - | - | 165-120 | 10 |
3. Debrecen | 5 | 5 | - | - | 143-112 | 10 |
4. Mosonmagyaróvár | 6 | 3 | 1 | 2 | 181-175 | 7 |
5. Vác | 6 | 3 | - | 3 | 163-158 | 6 |
6. MTK | 5 | 2 | 1 | 2 | 144-140 | 5 |
7. Siófok | 6 | 2 | - | 4 | 192-196 | 4 |
8. Kisvárda | 5 | 2 | - | 3 | 130-142 | 4 |
9. Dunaújváros | 6 | 2 | - | 4 | 158-172 | 4 |
10. Budaörs | 5 | 2 | - | 3 | 117-136 | 4 |
11. Vasas | 5 | 2 | - | 3 | 128-151 | 4 |
12. Fehérvár | 5 | 1 | - | 4 | 126-135 | 2 |
13. Szombathely | 5 | 1 | - | 4 | 138-167 | 2 |
14. Érd | 5 | 1 | - | 4 | 123-162 | 2 |