2010.07.13. | Atlétika
Futószalagon követik egymást a versenyek, de miért is lenne ez másként, hiszen a nyár az egyik fő versenyidőszak ebben a sportágban.

Ennek megfelelően az elmúlt hetekben, a Vasas atlétái is számtalan viadalon vettek részt, melyek zöme felkészülési verseny volt az augusztusi felnőtt országos bajnokságra, de az ifjúsági, junior, U23-as korosztály már túl van a saját bajnoki megmérettetésén, amelyikre Székesfehérváron került sor.
Kiemelkedően szerepelt Breier Anna aki két aranyérmet szerzett, egyaránt első lett az U23-as nők 100 és 200 méteres síkfutásában. Bajzáné Marton Lívia tanítványai közül dobogóra állhatott még Jancsurák Sophie, aki 100 méteres gátfutásban lett második az ifjúságiak mezőnyében, valamint Juhász Rozália aki a juniorok között 800 méteren lett ezüstérmes.

Június végén Budapesten rendezték meg a csapat Európa bajnokság I. osztályának versenyét. A magyar válogatott tagja volt Ajkler Zita, aki hatodik helyet szerezte meg, 606 centiméteres ugrással. 

Képek a versenyről a galériában>>

A számtalan helyezés és eredmény közül kiemelendő még az újra egészséges Szebeny Miklós és Gyurkó Fanni győzelme a Balaton bajnokságon, valamint Ajkler Zita és Szederkényi-Takács Andrea Budapest-bajnoki címe.

Eredmények:

Vidék bajnokság, Zalaegerszeg – június 5.

800 m:
2. Koós Erik 1.56.15
3. Várdai Péter 1.57.23. 

100 m:
8. Breier Anna 12.73

800 m:
5. Juhász Rozália 2.20.71

távolugrás:
1. Ajkler Zita 612 cm

Budapest bajnokság, Szilágyi u. - június 12-13.

400 m:
4. Várdai Péter 49.03

800 m:
7. Várdai Péter 1.55.97

5000 m:
2. Rezessy Gergely 1516.57
6. Molnár Ákos 15.58.02

800 m:
4. Tóth Johanna 2.18.50

5000 m:
1. Szederkényi-Takács Andrea 17.20.20

távolugrás:
1. Ajkler Zita 636 cm

Országos ifjúsági, junior és U23-as OB, Székesfehérvár - július 2-4.

200 m - ifjúsági:
4. Jancsurák Sophie 26.55

100 m gát - ifjúsági:
2. Jancsurák Sophie 14.00

5000 m - junior:
8. Molnár Ákos 15.47.13

800 m - junior:
2. Juhász Rozália 2.19,22

800 m - U23:

7. Koós Erik 1.59.58

400 m gát - U23:
4. Koós Erik 56.58

100 m - U23:
1. Breier Anna 12.27
4. Varga Krisztina 12.91

200 m - U23:
1. Breier Anna 25.53
6. Varga Krisztina 27.11

Serdülő összetett OB, Puskás Ferenc Stadion - július 6.

négypróba "A" 14.é.:
4. Jancsurák Anna 1950 pont

Balaton bajnokság, Veszprém - július 10.

100 m:
1. Szebeny Miklós 10.66

400 m:
4. Várdai Péter 49.41

5000 m:
2. Zatykó Miklós 14.59.66
3. Rezessy Gergely 15.03.23

400 m gát:
5. Koós Erik  56.63

5000 m:
1. Gyurkó Fanni 17.16.87

100 m gát:
2. Jancsurák Sophie 14.33

távolugrás:
1. Ajkler Zita 602 cm

hármasugrás:
3. Ajkler Zita 13.01 m


Juhász Rozália a bajnoki dobogón (balra)


Breier Anna


Hirdetések