2009.09.12. | Kézilabda
Női kézilabdacsapatunk az előző szezonban búcsúzott a legmagasabb osztálytól, az újjászervezett csapat vasárnap játssza első mérkőzését az NB I/B nyugati csoportjában

Idén nyártól az Angyalföldi Sportiskola működteti a csapatot, biztosítja a versenyeztetés technikai és szervezeti feltételeit. A Vasas SC adja a létesítményt, a kézilabdacsarnokot, az együttes számára, amely Vasas-ASI néven indul a bajnokságban és a VKL SE Győr ellen játssza első mérkőzését vasárnap délután a Fáy utcában.

A szűkös anyagi háttér következtében a tavalyi csapatból szinte mindenki eligazolt, aki azt megtehette, ezért 1992-93-as születésű játékosokra épül a mostani csapat.
Az „idősebbek” közül maradt Szalontai Edit, a Testnevelési Egyetem nappali tagozatára járó Turcsányi Krisztina, és Szeberényi Blanka. Turcsányi, aki a junior válogatottnak is tagja volt, kapott NB I-es csapatoktól ajánlatokat, de úgy döntött nálunk marad, segíti a csapatot. Szeberényi orvosai szerint jövő áprilisban térhet vissza a pályára, de kézilabda szakképzősként addig is besegít a szakmai munkába.

Papp György, aki egyedüli edzőként irányítja a felnőtt és ifi csapatot, így beszélt a kilátásokról:
- Nincs rossz hangulat a csapatnál, a fiatalok játékra éhesek. Gyakorlatilag ugyanaz a huszonhárom játékos fog folyamatosan játszani az felnőtt és az ifi bajnokságban, így komoly terhelésnek lesznek kitéve a lányok. Ha mindenki azt nyújtja, amit tud, akkor biztosan bent fogunk maradni és megálljuk a helyünket az NB I/B-ben. Probléma akkor lehet, ha valaki megsérül az első sorból. Egyelőre azonban kár ezen gondolkodni, a legfontosabb cél, hogy megőrizzük a Vasas kézilabda szakosztályát.

A vezetőedző az ASI-val való együttműködésről is szólt:
- 2000-ben komoly utánpótlásbázist hoztunk létre az Angyalföldi Sportiskolánál. Az elmúlt években így rengeteg szülőt és gyereket sikerült a szakosztályhoz kötni. A fiatalok végig abban tudatban készültek, hogy ha elég jók, akkor a Vasasban folytathatják, most ez abszolút megvalósulni látszik. Emellett a szakosztály megmaradása szempontjából is fontos, hogy az ASI besegít.

Kézilabdacsapatunk szakmai stábja: 
Eperjesiné Muts Éva szakosztály vezető,
Gyömörey István technikai vezető
Papp György vezetőedző
Hang Györgyi kapusedző
Székely Zoltán gyúró


A játékoskeret: 
Megyesi Orsolya, Lucskai Kármen, Brunner Zsanett, Havlik Viktória
Hárs Adél, Kókai Vivien, Szlama Zsófia, Takács Lili, Komsa Klaudia, Kovács Nikolett,  Fekete Bozsána,  Szalontai Edit, Tóth  Orsolya,  Turcsányi Krisztina,  Szeberényi Blanka,  Krizsán Alexandra,  Fally Krisztina,  Néder Zsófia,  Radnóti Mariann, Páli Henriett, Fehér Bettina, Kovács Lilla, Klivinyi Kinga (kettős igazolással)


Hirdetések