B.V., 2020.08.07. | Röplabda

Fiatal röplabdázóink is elkezdték a felkészülést a következő szezonra. Szakosztályunk nemrégiben kinevezett utánpótlás szakmai igazgatóját, Kőnig Gábort kérdeztük a részletekről.

„Több lépcsőben kezdtük meg a munkát, hiszen a stábnak egy része a hagyományos cesenaticói edzőtáborban tartózkodott még a hét elején, ők szerdán kapcsolódtak be, de az U15-ös együttessel például már hétfő óta dolgozunk. Szeptember közepén kezdődik az országos bajnokság, addigra kell felkészülnünk.” - mondta el Kőnig Gábor.

A lányoknak a korosztályos liga mellett nagy motivációt jelenthet a nagy célokért küzdő felnőttcsapat, ahová a legtehetségesebbek bekerülhetnek.

„Úgy gondolom, hogy nekünk is mindenképpen ebbe az irányba kell elmennünk. Olyan játékosokat szeretnénk nevelni, akik a későbbiekben hasznosak lehetnek a felnőttkeret számára, ehhez viszont olyan edzésmunkát is kell biztosítanunk nekik. A bajnokság színvonala egyre erősebb, ennek megfelelően nekünk, az utánpótlásban is még keményebben kell dolgoznunk, hogy a fiatalok a későbbiekben meg tudják állni a helyüket. Komplex képzésre van szükségük, amiben benne van az alapok, a helyes technika és a megfelelő mentalitás elsajátítása is.”

A szakvezető kiemelte, hogy nagy segítség számukra a Folyondár utca mellett épült munkacsarnok, amelynek köszönhetően jobban tudják koordinálni az egyes csapatok edzéseit.

Az utánpótláscsapatok szakmai stábja a 2020/21-es évadban:

U19-U21: Halász Márta (vezetőedző), Soós Gábor
U17: Molnár Dóra (kék csapat), Szappanos Máté (piros csapat), Koltai Csanád
U15: Gintner Domonkos (kék csapat), Kőnig Gábor (piros csapat)
U13-U11: Deák Ferenc (vezetőedző), Fazekas Szilvia (U13), Tormási Orsolya (U11)

Hirdetések