Jenkei Dániel, 2020.07.09. | Vízilabda

Ezen a héten a Szolnokkal, a BVSC-vel és a Fradival is kétkapuzott az A-Híd VasasPlaket, közelednek a kupamérkőzések.

Igencsak mozgalmas hét köszöntött Vad Lajos csapatára, amely hétfőn még a Komjádiban edzett, a keddi napot viszont már Szolnokon töltötte, ahol délelőtt és délután is „megütközött” az immár Filip Filipovicsot is soraiban tudó hazaiakkal.

A pontos eredmény ilyenkor kevésbé fontos, már csak a speciális szabályok miatt is, de összességében a szakmai stáb pozitívan értékelte a szolnoki túrát, hiszen szoros meccseket játszottunk Zsivko Gocsics együttesével.

Szerdán a BVSC volt terítéken a Szőnyi úton, a visszacsatolások alapján pedig számunkra ezt a kétkapu kevésbé bizonyult hasznosnak.

A sorozatot csütörtök délelőtt a napfényes Komjádiban zártuk Varga Zsolt Fradija ellen, és bár például hadrafogható centerünk nem volt, ismét egy kifejezetten szoros meccset sikerült abszolválni, amelyet a helyszínen tekintettek meg olyan illusztris, Tamás-keresztnevű vendégek, mint Faragó és Märcz.

Pénteken kisorsolják a Magyar Kupa csoportjait, ennek tükrében pedig jövő héten már a frissítés fázisa következik, hogy a július végi első játéknapra minél élesebbé váljon a csapat.

Az FTC elleni kétkapu után Vad Lajos és a felnőtt csapat keretébe frissen felkerülő, saját nevelésű Sipos Balázs nyilatkozott röviden a VasasTV-ben.

 


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!

 


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések