Jenkei Dániel, 2020.05.29. | Vízilabda

Elkezdte az edzéseket az A-Híd VasasPlaket. Edzésriport a Komjádiból, fotókkal és videókkal.

Ha még nem is teljes létszámban, de szerdától a Komjádi-uszodában edz az A-Híd VasasPlaket 2020/21-es szezonra készülő csapata.  Az egyik hiányzónk, Bátori Bence egyáltalán nincs messze a többiektől, hiszen ő a magyar válogatott kerettagjaként készül azonos helyszínen. Drasko Brguljan, Szava Randjelovics és Braniszlav Mitrovics pedig a montenegrói, illetve a szerb válogatottal tölti ezeket a heteket.

A terv az, hogy június közepén a martfűi edzőtáborban már a teljes keret együtt tud lenni, amire azért is nagy szükség lesz, mert egy hónapra rá már a Magyar Kupában, tétmeccsen kell szerepelnie csapatunknak.

A csütörtöki edzés előtt volt lehetőségünk hosszabban is beszélgetni új vezetőedzőnkkel, Vad Lajossal, aki elmondta, hogy a hosszú leállás után jelenleg „terhestorna” jellegű foglalkozások zajlanak, hiszen nem lehet egyből komoly terhelésnek kitenni a játékosokat.

Arról is beszélt, hogy az A-Híd nagy vihart okozó váltása után neki személyesen is döntenie kellett a folytatásról, a Vasas mellett köteleződött el, és most már csak a csapatért dolgozik. Emellett nagyon szeretné, ha a Vasas-tábor visszatalálna az uszodába, hiszen ők tudnak igazán olyan atmoszférát teremteni, ami győzelembe hajszolja a játékosokat.

A „perverzitása”, hogy szeret nyerni, ezért mindent meg fog tenni a Vasasnál is, de szerinte a magyar vízilabdában önmagában nem jár dicséret azért, ha valaki hajt a mérkőzéseken, hanem jól is kell játszani.  Minden ott dől el, hogy csapatként tud-e a vízben együttműködni a játékoskeret, ebben pedig nagyon számít a három klasszis légiósra, akik a hétköznapokban is sok újat mutathatnak majd a fiataloknak.

Az OSC-ből hozta magával Fridvalszki Marcell erőnléti edzőt, akivel az elmúlt egy évben már együtt dolgoztak, és remekül kiegészítik egymást. Elmondása szerint szükség van egy vérprofi szakemberre ezen a téren, és nagyjából négy-öt hónap kell ahhoz, hogy beérjen munka, és formája legyen a csapatnak. Fridvalszki Marcell mellett egyébként Búza Balázs videóelemző is követte a Vasashoz Vad Lajost.

Vezetőedzőnk végül kendőzetlenül mesélt a nyárra tett Magyar Kupáról is, amelyet nemes egyszerűséggel badarságnak tart, hiszen szerinte emiatt a hosszú leállás után nagy sérülésveszélynek lesznek kitéve a játékosok.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


 

A játékosok közül Bóbis Botond szemmel láthatóan nagy önbizalommal áll a következő szezon elé, ő személy szerint is robbantani akar a megerősödött csapat tagjaként.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Sélley-Rauscher Domonkos pedig nem gondolta volna, hogy ilyen topcsapatban fog játszani idén, és mindent megtesz, hogy az éles pillanatokban is lehetőséget kapjon majd.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Végül néhány hangulatkocka az edzésről.


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések