Klubunk legendája, Faragó Tamás lett a Magyar Nemzet, a Nemzeti Sport és az Origo által kiírt „pólósok pólósa” szavazás győztese, amelyen szakavatott zsűri döntött minden idők legjobb magyar vízilabdázójának kilétéről.
A nagy presztízsű szavazás során olimpiai bajnokok és edzőlegendák szavaztak, a végeredményt böngészve pedig az első tíz helyezett között több olyan játékost is találunk, aki vízilabdázott a Vasasban: Kiss Gergely a 4., Kásás Tamás a 2., míg a legek legje az olimpiai bajnok legendánk, Faragó Tamás lett.
Markovits László, klubunk elnöke az elsők között köszöntötte a győztest:
- Szívből gratulálok Tonónak az újabb komoly elismeréshez, és annak is örülök, hogy az első tízben, illetve a további jelöltek között is számos Vasas-kötődésű játékos található. Ez is mutatja, hogy milyen nagyszerű hagyományai vannak a vízilabdának a klubunkban!
Pólósok pólósa szavazás, top 10:
- Faragó Tamás
- Kásás Tamás
- Gyarmati Dezső
- Benedek Tibor
- Szivós István
- Sárosi László
- Kiss Gergely
- Kárpáti György és Biros Péter
- Molnár Endre
Már akkor 10-es sapkát húzott magára, amikor még csak 1-től 7-ig számozták a vízilabdás fejfedőket. Jogos volt: az 1976-os olimpián azt mondták róla, ő a póló Peléje. S a brazil király hányasban játszott? Na, ugye...
Ha már Montreal: huszonkét góllal lett az ötkarikás torna mesterlövésze. Mindössze tíz gólt vert a második helyezett olasz Ghibellinire. Hogy főszerepet játszott a magyar válogatott elsőségében, az nem kifejezés. Négyet vágott az olaszoknak és a hollandoknak, hármat a jugoszlávoknak. A belgrádi Markovicsnak tíz méterről varrta be.
A pesti Markovitsot meg tíz centiről lepte meg. Merthogy a Vasas-elnök édesapja vezette 1978-ban az FTC–Vasast. Faragó szerint bűn rosszul. Ezért másnap lement a szigeti fedettbe, és bemosott egyet a piros-kék klub kétszeres olimpiai bajnokának. A meccsektől hat hónapra, a válogatottságtól egy évre eltiltották. Erre semmiképp sem kell büszkének lennie és lennünk, de magunk közt megjegyzem: 1975 és 1984 között az az 1978-as esztendő volt az egyetlen, amelynek során nem a Vasas nyerte el a vízilabda-bajnoki címet.
Pezsgett az uszoda...
Hetvenötben például előfordult, hogy Tonó szombaton négy gólt lőtt a Tüzér utcában a Honvédnak – hazai pálya volt, a Tüzér Angyalföldön van –, majd vasárnap hatot hintett a Szentesnek a Komjádiban. A két végeredmény így festett: 5-4 és 7-6. Tizenkét hét végi Vasas-gólból alig tízet vállalt. Rendes volt: hagyott kettőt Csapó Dudinak.
Hetvennégyben úgy nyert Európa-bajnoki címet, hogy nem volt ép porcikája. Az izzós Molnár György besegített az Eb-mezőnynek: olyat nyomott a fickándozó Faragó arcába, hogy a valaha volt legjobbnak elrepedt az állkapcsa. De még így sem tudták tartani; az ellenfeleknek csak akkor lehetett volna esélyük, ha lekötik mindkét kezét.
Nyolcvankettőben megválasztották minden idők pólós legjobbjait. Nem csupán itthon: széles e világon. Mit gondolnak, ki nyert? Rendben, segítek egy kicsit: az, akinek a kanadai közönség mámorosan kiáltozta a hetvenhatos játékokon, hogy go, go, Faragó! Mögötte Gianni de Magistris szerezte meg a második helyet. A filigrán olasz bámulatosan cselezett, a póló művésze volt. De Gianni Morandi is nagyszerűen énekelt, ám a királyt Elvisnek hívták...
Faragó alig tizenhét évesen bemutatkozott a felnőtt válogatottban, pedig a keretbe még nála idősebbeknek is nehezebb volt bekerülni, mint átjutni a tű fokán. Nápolyi premierje egészen jól sikerült: Magyarország–Jugoszlávia 4-3, az itáliai négyes tornát honfitársaink nyerték. Tonó utóbb megszerzett mindenféle címet, amit csak lehetett, és szokott stílusában nyugodtan mondhatta: „A Vasas én vagyok.”
Éppen úgy, mint a Németh-dinasztia, Sterbinszky Amál, Hegedűs Csaba, Farkas János és még jó néhány kiválasztott. Ez a nagyságok klubja. S Faragó még innen is kiragyog.
Mint mindig, ismét csak meghajolni tudok előtted, Edson Arantes do Tono...
