Sorozatunkban betűrendben felelevenítünk néhány emlékezetes helyszínt és pillanatot a Vasas futballcsapatának történetéből, Hegyi Iván tolmácsolásában. Másodszorra a szomszédos császárváros következik, ahova a piros-kékek nem akartak válogatottjaik nélkül elutazni, noha akkor rendezték a Népstadionban a magyar–olasz mérkőzést...
II. rész - Bécs
Kikérték maguknak
„Baróti Lajos szövetségi kapitány kényszerhelyzetben van, nem számíthat a Vasas játékosaira" – jelentette a Népsport 1965 júniusában, miután a piros-kék vezérkar vakmerő beadvánnyal fordult a szövetséghez. A klub elöljárói azt kérték, az MLSZ engedje el az angyalföldiek válogatott kerettagjait a Közép-európai Kupa bécsi négyes döntőjére. A kívánság teljesítése képtelenségnek tetszett, hiszen magyar–olasz válogatott mérkőzés következett a Népstadionban, de az illetékesek váratlanul akceptálták a keresetet.
Nem árt hozzátenni: az olaszok vendégjátéka utáni első válogatott mérkőzésen öt Vasas-játékos sorakozott a kezdő tizenegyben. Az összeállítás ez volt (dőlt betűkkel az angyalföldiek): Gelei – Mátrai, Mészöly, Sipos, Ihász – Mathesz, Fister – Bene, Albert, Farkas, Fenyvesi. Az osztrákokkal vívott vb-selejtezőn honfitársaink 3:0-ra nyertek, és a háromból két gólt Farkas János és Mészöly Kálmán szerezett, csakúgy, mint tíz hónappal később Liverpoolban, a világbajnokság 3:1-es magyar–brazil slágerén.
A Vasas már hatvanöt júniusában „meghódította az osztrákokat", ahogyan azt a prágai Sparta 5:4-es legyőzése után írták. „Klasszis futball" című cikkében a Die Presse kiemelte: „Ilyen játékot már régen láthatott a bécsi közönség, amely különösen örült annak, hogy kétszer tizenöt perccel gazdagabb lesz." A publikum ezt Molnár Dezsőnek köszönhette, aki a 85. percben Antonin Kramerius kapus hálójába küldte Farkas gólpasszát (4:4). Korábban nem úgy festett, hogy a piros-kékeknek kell kapaszkodniuk, mert nyolc perc múltán 2:0, harmincöt perc elteltével 3:1 volt az állás a Vasas javára. Innen fordított 4:3-ra a Sparta, majd Molnár egyenlítő gólja után, egy perccel a ráadás vége előtt ismét a szélső vezetett akciót, és lövése a balhátvéd Vladimir Taborsky lábáról a kapuba pattant (5:4). Ha nem így történik, nyilván nem arról cikkezett volna a hazai sportnapilap, hogy „felejthetetlen esténk volt a Práterben"...
Valószínűnek tűnt, hogy a döntőben már nem lesz góleső, mert olasz csapat mérkőzésén ritka az efféle zápor. A Varga – Bakos, Mészöly, Berendy, Ihász – Mathesz, Fister – Molnár, Puskás, Farkas, Pál II összetételű együttes a hajráig nem is bírt a Fiorentinával, de három perccel a lefújást megelőzően Paul Schiller osztrák játékvezető tizenegyest ítélt a Vasas javára, és Mészöly felavatta Alfredo Paolicchi kapust, aki a válogatottal Pestre utazó Enrico Albertosit helyettesítette (1:0).
A firenzei háló első számú őre kettőt kapott a Népstadionban (2:1), az olaszok meg triplán alulmaradtak, hiszen hét közben a Vásárvárosok Kupáját az FTC nyerte el a Juventusszal szemben, méghozzá Torinóban (1:0). A válogatott találkozót Mészöly és társai a lelátóról nézték húsz órával a bécsi diadal után. Nem kellett játszaniuk ahhoz, hogy az Albertosi (Fiorentina) – Poletti (Torino), Salvadore (Juventus), Rosato (Torino), Facchetti (Internazionale) – Fogli (Bologna), Rivera (Milan) – Mora (Milan), Mazzola (Internazionale), Bulgarelli, Pascutti (mindkettő Bologna) összetételű, alig öt-hat világklasszist felvonultató squadra azzurrát felülmúlja a Gelei – Szepesi (mindkettő Tatabánya), Mátrai (FTC), Sipos (Honvéd), Sóvári (Újpest) – Nagy István (MTK), Rákosi (FTC) – Nagy Antal (Honvéd), Bene (Újpest), Albert, Fenyvesi (mindkettő FTC) tartalékos tizeneggyel kezdő magyar csapat.
A Corriere dello Sport azt írta: „A Ferencváros, a Vasas és a válogatott győzelme bizonyítja, hogy a magyar futball, amely Európa egyik legkiválóbbja, jó esélyekkel indul a világbajnokságra." A Népszabadság pedig ezzel a főcímmel jelent meg: „Mesterhármas az olaszok ellen."
Bizony ilyen is volt.
Aki nem hiszi, járjon utána...
