Most kezdődő sorozatunkban Hegyi Iván betűrendben elevenít fel néhány emlékezetes helyszínt és pillanatot a Vasas futballcsapatának történetéből. Először azt az esztendőt idézzük fel, amelynek végén december 30-án még Aachenben játszott, majd szilveszterkor már az Eötvös utcai klubházban ünnepelte az újévet a mozgékony társaság...
I. rész - Aachen
Szilágyi II, Kékesi 2
Jól ment a Vasasnak 1958-ban. Az esztendő második hónapjában BEK-negyeddöntőt vívott Amszterdamban az Ajax-szal (2:2, a visszavágón 4:0), majd Antwerpenben „londoni" eredménnyel lepte meg Belgium válogatottját (6:3). Az európai túra olyan sikeres volt, hogy még az év decemberében ismételt az angyalföldi csapat: decemberben újra a máig hanyatló Nyugatra utazott az együttes.
Nem a legjobb hangulatban.
Az NB I őszi utolsó fordulójában ugyanis „sikerült" elveszítenie veretlenségét: a Tatabánya 1:0-ra győzött a Népligetben, így át kellett adni az első helyet a Szombathelyen 2:2-t elérő MTK-nak. Illovszky Rudolf, az ifjú edző nem nagyon haragudhatott a vesztesekre, mert a nyugatnémet portya első mérkőzésén „tatabányai" összeállításban (Kovalik – Kárpáti, Bundzsák, Sárosi – Szilágyi II, Berendy – Raduly. Kékesi, Csordás, Ihász, Lenkei) küldte pályára csapatát. A mesterlövész Szilágyi I Gyula akkor már két hónapja hiányzott: november 2-án a Népstadionban, a Győr elleni kínos 0:0-on szerepelt utoljára abban az esztendőben. Az 1860 München ellen azonban Kékesi Mihály nagyszerűen pótolta őt: a tizenhét éves csatár duplájával 2:1-re győzött a Vasas. (A támadósor többi tagja közül Ihász Kálmán ugyancsak tizenhét, Lenkei Sándor huszonkét esztendős volt.) Ám a tudósítók mindenekelőtt a középhátvédként is remek Bundzsák Dezső, valamint Szilágyi II János játékát emelték ki, talán pedagógiai okokból is, hogy a meccset eldöntő „tacskó" ne kapassa el magát...
December 30-án aztán magyarok vártak a Vasasra Aachenben. Az ottani csapat szakvezetője az FTC-ben 237 bajnoki mérkőzést játszó, majd 1946-ban Bolognába szerződő Sárosi Béla, míg jobbszélsője a Kispesten nevelkedő, 1956-ban emigráló Burján József volt. A honfitárs csatár szépen ki is babrált a piros-kékekkel: kétszer is vezetést szerzett az Aachennek, akárcsak a német klubban 466 bajnoki meccset játszó Jupp Martinelli. Ez, ugye, annyit tesz, hogy a helyi Alemannia négyszer jutott előnyhöz, ám a változatlan tizeneggyel kezdő, majd a huszonegy éves Várit Györgyöt is bevető Vasas csak háromszor egyenlített (Raduly, Csordás és Lenkei révén). A Schiffer – Jansen, Willms, Coenen (Peters) – Mayer, Krämer – Burján, Martinelli, Krisp, Britz (Neuville), Frauenkron összetételű vendéglátó csapat 4:3-ra győzött, azaz emlékezetes előszilvesztert tartottak a minimum két nyugatnémet márkát leszurkoló drukkerek. (Ennyibe kerültek a legolcsóbb állóhelyi jegyek.)
A Vasas sem szilveszterezett rosszul, mert játékosai szinte nyomban a meccs után vonatra szálltak, és a több mint ezer kilométeres út végén még másnap éjfél előtt megérkeztek az Eötvös utcába, a klub korabeli székházába, ahol piros és kék lampionok között az óesztendei-újévi mulatság zajlott.
Éjfél után talán még a trombitás, szerpentines Oktogonra is kinéztek a labdarúgók.
De hogy a belvárosi Martinelli térig nem mentek el, az biztos...
