Jenkei Dániel, 2020.03.09. | Vívás

Igencsak sűrű hétvégét zártak vívóink, a legfontosabb kérdésekre pedig pozitív válaszokat kaptunk.

A párbajtőrvilág a mögöttünk hagyott hétvégén Budapestre figyelt, hiszen a hagyományos Westend Grand Prix-ra kerül sor a Ludovikán. Szépséghiba, hogy végül nézők nélkül, a koronavírus miatti óvatosság okán.

A férfiak selejtezőjéből a mieink közül Bányai Botond tudott a 64-es főtáblára jutni, ahol kikapott a japán Kanotól, de számára ez a 43. hely kiváló eredmény.

Hiányérzetünk így is lehetett, elsősorban azért, mert a magasabban jegyzett vasasos trió (Nagy Dávid, Koch Máté és Bányai Zsombor) ezúttal nem tudott odakerülni a főtáblára.

Rajtuk kívül Hamilton-Meike Jonathán és Bakos Bálint volt versenyben, ők mindketten tisztességesen helytálltak, előbbi a 100., utóbbi a 69. pozícióban zárt.

A hölgyek versenyét nagyon vártuk, hiszen ikrei augusztusi születése után először lépett pástra Szász-Kovács Emese. Olimpiai bajnokunk az első nap bőven fel tudta venni a ritmust, hiszen a selejtező után még három 15-ös asszót is kellett vívnia a főtábláért. Megoldotta, hiszen a német Vollrathot 15:5-re, a román Beneát 15:11-re, az észt Zuikovát pedig 15:9-re győzte le.

Vasárnap a folytatás már nem sikerült, olimpiai bajnokunk vereséget szenvedett az olasz Navarriától, de kezdésként ez így is remek teljesítmény. Emese a nagy dobást a zónakvalifikációs versenyre tartogatja, ahol megpróbálja majd kiharcolni az ötkarikás részvételt.
 

fotók: hunfencing

 

A Vasasból Wetzker Laura szintén közel volt a főtáblához, ő 91. lett, Kardos Edinának pedig ezúttal a 187. pozíció jutott, miután éppen Wetzker búcsúztatta.

A másik fegyvernemünkben a kardozóknál a hölgyek és a férfiak is világkupa-versenyen vettek részt, előbbiek Athénban, utóbbiak Luxemburgban.

A görög fővárosban Katona Renáta nem tudott egyéniben a főtáblára kerülni, a 79. helyen végzett, de ezúttal mindenki a csapatversenyre volt elsősorban kíváncsi, hiszen ez volt az utolsó előtti olimpiai kvalifikációs vk.

Nos, a magyar csapat (Márton, Pusztai, Katona, Battai) Dél-Koreát, Németországot és Lengyelországot is legyőzte, és végül a harmadik helyen végzett, miközben a nagy rivális ukránok csak kilencedikek lettek, így az utolsó, belgiumi világkupa-verseny előtt több mint biztató a helyzet, azaz jó esély kínálkozik rá, hogy Katona Renáta a csapat tagjaként ott legyen Tokióban.
 


A férfiaknál Szilágyi Áron Luxemburgban is parádézott, ahogy erről már külön megemlékeztünk szombat este, másnap pedig a Szilágy-Szatmári-Decsi-Gémesi négyes egy negyedik hellyel matematikailag is kvalifikálta magát az olimpiára. Nem mintha efelől kétségünk lett volna…


Hirdetések