Szilágyi Áron nyerte a nagyhagyományú varsói világkupaversenyt férfi kard egyéniben, amiért különleges díj jár. Klasszisunk szombat este a doppingvizsgálat után, a szállodába vezető uber-fuvar közben hívott vissza minket, és mesélt felszabadultan az élményeiről.
- Hogy fog beférni Wolodyjowski kardja a bőröndbe?
Már bent pihen a vívózsákomban, szóval nem lesz gond a hazavitelével, és otthon is biztosan fogok tudni neki helyet szorítani a több díjam mellett.
- Mindenesetre az, hogy ilyen különleges díjat kaptál, szimbolizálja, hogy nagymúltú viadalt sikerült megnyerned.
Valóban, több mint hatvanadik alkalommal került sor erre a versenyre Varsóban. Álltam én itt már dobogón, de most sikerült először aranyat nyernem, és ennek örülök nagyon. Talán mondhatom, hogy ezzel bejelentkeztem a szezonra, függetlenül attól, hogy nem is misztifikálom túl a mai sikert.
- Pedig a legjobb 16 között a koreai Gu Bongil már 8-3-ra is vezetett ellened…
Az volt az első igazán kemény csörtém valóban, bár már előtte sem könnyű odaállni. Reggel ilyenkor mindig éhgyomorra jön egy olyan ellenfél, aki előző nap már selejtezett, tehát ismeri a termet és a körülményeket, de jó érzés volt, hogy túl tudtam ezen lendülni. Ha nem is csili-vili technikai megoldásokkal, de keményen küzdve hoztam az első két asszómat. Aztán a jött az említett Gu Bongil, aki azért komoly név, és 8-3-as hátránynál erősen gondolkodtam, hogyan fogok én ebből kijönni. Az egyperces szünet segített, tudtam változtatni, erőt vettem magamon, és sikerült nem elengednem a versenyt. Talán ennek a mozzanatnak tudok a legjobban örülni az egész mai napból.
fotó: Simone Ferraro
- Pedig utána sem akárkikkel vívtál, úgy tűnik, ma nem igazán volt meglepetésember, a legjobbak kerültek oda a végjátékba.
Valahol ezeket a viadalokat már mindenki edzésversenynek fogja fel az olimpia előtt, ezért különösen hasznos, hogy ma vívtam az 1., a 2., a 3. és a 4. kiemelttel is. Volt közülük, akit még soha, vagy már jó rég vertem meg, másokat pedig azért akartam újra legyőzni, mert eddig hibátlan volt velük szemben a mérlegem. Érződik, hogy közeledik Tokió, mindenki próbál felkészülni a másikból, elemezgetjük folyamatosan egymást. Úgy tűnik, ma én okoztam a legnagyobb meglepetést a többieknek.
- Például a döntőben Dershwiztnek…
Ő például olyan ellenfél, akit még nem vertem meg. Egy kellemetlen, harcos stílusú balkezes amerikai srác, és idáig nem igazán tudtam vele mit kezdeni. Ma viszont sikerült olvasnom a vívását, és jó érzés volt látni, hogy váratlan helyezeteket idéztem elő ezzel számára.
- Holnap jön a csapatverseny, de a tokiói kvóta már gyakorlatilag biztos. Ez nyugodtságot ad Nektek?
Mi már nem a kvótában gondolkodunk, hanem a világranglistás pozíció megtartásában, és az ellenfelek feltérképezésében. Ahogy a mondás tartja, a megvert kutya megismeri a gazdáját, ezért jó lenne holnap is magabiztosan legyőzni azokat, akikkel az olimpián is összekerülhetünk majd.
- Mennyire tudsz majd aludni, ha visszaérsz a szállodába?
Nem valószínű, hogy meglesz a kilenc óra mélyalvás, ilyenkor azért dolgozik az euforikus érzés, lepörögnek az asszók, de jó lenne azért pihenni pár órát, hogy aztán a mai pozitív töltetek hajtsanak tovább a csapatversenyen.