Szabó Álmos, a Vasas SC paraúszóinak szakmai vezetője lett az év legjobb fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzője. A rangos elismerést a januári Év Sportolója Gálán vehette át, mi pedig most erre tekintünk vissza, no meg arra, hogy mi az egyre sikeresebb, immár Szabó-műhelyként emlegetett csoport titka, amely a tokiói paralimpián is nagy dobásra készül.
- Jól sejtem, hogy amikor elkezdtél a paraúszással foglalkozni, nem igazán fordult meg a fejedben, hogy egyszer majd Év Edzője-elismerést veszel át a Nemzeti Színház színpadján?
2008-ban ez tényleg szürreális gondolatnak tűnt volna, akkor kerestek meg ugyanis először paraúszók, hogy segítsem a felkészülésüket. Utána nyolc éven keresztül párhuzamosan foglalkoztam velük és épekkel, 2016 óta pedig kizárólag a Vasas paraúszó műhelyének szakmai vezetése a feladatom. Ez utóbbi volt az igazi vízválasztó. De visszatérve a kérdésre, valóban nem hittem volna tizenkét éve, hogy a paraúszással ilyen szinten is lehet majd Magyarországon foglalkozni. Az más kérdés, hogy alapvetően maximalista ember vagyok, és nem szokásom a középszinttel megelégedni…
- Erről sokat mesélnek az úszóid is, akiknek nem mindig őszinte a mosolyuk egy-egy edzés után vagy közben.
Mégis mindent kibírnak, amiért nagyon büszke vagyok rájuk, hiszen komoly példát mutatnak az egész társadalomnak. Elsősorban nekik köszönhető az én mostani elismerésem is. Akik látják a versenyzőimet edzeni, általában felhúzzák a szemöldöküket, hogy nahát, ezt nem gondolták volna, hogy ilyen penzumokat nyomnak le a parasportolók. Bízunk egymásban a lányokkal, ez a kulcs.
- Pontosan miről szól ez a bizalom?
Hogy tudjuk, mire számíthatunk egymástól. Amikor jön egy nagy cél, egy mérföldkő, leültetem az egész csapatot, és elmondom nekik, hogy mit kell csinálnunk, hogy eredményesek lehessünk. Ha pedig nekik van bármilyen észrevételük, akkor kérem, hogy osszák meg velem. Az idő bebizonyította, hogy ez működik. A versenyzőim azt kapják, amit ígérek, és emiatt bíznak bennem.
- Egyre több a nemzetközi szinten is eredményes úszód: Illés Fanni, Pap Bianka és Száraz Evelin már biztos paralimpiai résztvevőnek tűnik, de Payer Katának, sőt, a legutóbbi spliti verseny óta a fiúk közül Szabady Ádámnak is van még sansza erre. Nem nehéz ennyifelé koncentrálnod, és az említett a bizalmi viszonyt fenntartanod?
Nem mondom, hogy nem embert próbáló, a nagy versenyek után nekem is idő kell, amíg regenerálódok. Főleg az nehéz, hogy sokszor óráról órára változik a hangulat, és ezt le kell követnem. A legfontosabb, hogy az éles szituációkban mindig érezzék, hogy ott vagyok mellettük. Akkor is ha siker van, de még inkább, amikor a könnyek jönnek. Például, amikor egy fontos versenyen rossz rajt miatt utólag kizárnak valakit érmes helyről, és ezzel hónapok munkája veszik kárba…
Száraz Evelin, Payer Kata, Illés Fanni, Szabó Álmos, Pap Bianka és Szabady Ádám a januári spliti verseny után
- Képezed magadat külön is, vagy elég tudást nyújt, amit a hosszú évek során megtapasztaltál a medencék táján?
Rengeteg videót nézek, és ezeket elemzem. Nemcsak paraúszókat, hanem ugyanúgy az épeket is figyelem. Emellett sok könyvet olvasok, főleg elméleti pszichológia és pedagógia témában. A videók a technika fejlesztése, a könyvek pedig a lelki felkészítés miatt nagyon fontosak. A tanítványaimnak látniuk kell rajtam, hogy biztos vagyok abban, amit csinálunk.
- Ugorjunk kicsit vissza az Év Sportolója Gálára, egészen pontosan arra a pillanatra, amikor kimondták a nevedet…
Már az nagyon furcsa érzés volt, amikor a kivetítőn láttam a rólam szóló kisfilmet. Ott akkor hevesebben kezdett verni a szívem, aztán kimondták a nevemet, de onnantól már nem sok emlékem van. Tudtam, ha az égiek akarják, akkor úgyis fel tudok menni a színpadra, és képes leszek elmondani, amit akarok. Ez sikerült is nagyjából, legalábbis a lényeg talán benne volt…
- Idézzük azért fel!
Mindenekelőtt a másik két jelölt kollégának, Pruzsina Istvánnak és Szalma Lászlónak gratuláltam, hiszen nagyon komoly eredményeket értek el mindketten, szerintem erős triót alkottunk. Kiemeltem külön a Vasast is, mert tényleg nagyon jó emberekkel vagyunk körülvéve a klubnál, akik profi hátteret teremtenek a csapatunknak. Emellett Sós Csabának köszöntem még meg, aki nagy támaszom a Magyar Úszó Szövetség részéről, és tényleg egyenlő partnerként kezel mindenben minket. Végül természetesen a versenyzőimhez szóltam. Ezt egyébként összeírtam egy papíron előtte, de nem igazán készültem arra, hogy el is kell majd mondanom. A tavalyi gálán valahogy több esélyt láttam arra, hogy engem választanak.
- Mindenesetre egész komoly rutinod kezd lenni az ilyen jeles protokollesemények terén.
Óriási megtiszteltetés ott lenni egy ilyen közegben az Év Sportolója Gálán. Nekem ez különösen sokat jelent, hiszen édesapám is sportolt, én pedig már nyolcévesen nagy szemekkel figyeltem a tévében a szöuli olimpiát, azon belül is elsősorban az úszás tetszett meg. Azóta is bárkivel bármennyit tudok beszélgetni bármilyen sportágról. Egy ilyen gála pedig azért nagy publicitást kap, én csodálkoztam a legjobban, de utána többször is megállítottak idegenek különböző helyeken, hogy gratuláljanak. Mi azért sokáig nem ünnepeltünk, hiszen amikor éjfélkor kijöttünk a Nemzeti Színházból Fannival (Illés Fanni, aki szintén jelölt volt – a szerk.), egyből kocsiba ültünk, és mentünk a többiek után Hódmezővásárhelyre. hogy aztán másnap reggel hétkor már edzésen legyen jelenésünk.
Szabó Álmos és Illés Fanni a gála után (fotó: MSÚSZ)
- Mostantól akkor minden idegszállal Tokióra koncentráltok?
Azért igyekszünk a kelleténél nem jobban ráfeszülni, de egyértelmű, hogy a paralimpia van célkeresztben, ennél nincs fontosabb esemény a parasportban. Ezért is mondom azt, hogy örök élmény marad számomra, hogy valamiben az ország legjobbjának választottak, de én és a versenyzőim 2020-ban nem itt akartunk leginkább nyerni, hanem majd egy másik eseményen…
- Azért, ha ott jön a siker, akkor vélhetően a 2021-es gálára is hivatalosak lesznek majd a Szabó-műhely tagjai.
Ámen!
