Dobos Sándor, 2020.01.20. | Vízilabda

A Miskolcról távozó 28 éves kapus a középszakasztól játszhat ebben a szezonban, de hosszú távra kötelezte el magát a Vasashoz.

Bővül a VasasPlaket kerete, méghozzá rutinos kapussal, a Miskolccal szerződést bontó Csoma Kristófra meghatározó szerep várhat majd a bajnokság második felében.

Kristóf január 26-án ünnepli 28. születésnapját, az OB I-ben közel 100 mérkőzésen szerepelt, a 2016/17-es szezontól Miskolcon játszott. Pályafutását a Ferencvárosban kezdte, majd a Honvédban folytatta, ott és Cegléden az OB I/B-ben szerepelt, ezután az Eger játékosa lett a 2014/15-ös idénytől. Itt lett igazán stabil OB I-es pólós, nem véletlen, hogy a megerősödő Miskolc később lecsapott rá. Az MVLC-vel az Euro Kupában is szerepelt, de Märcz Tamástól is kapott meghívót, a magyar válogatottban a Málta elleni, 2018 decemberében rendezett Világliga-selejtezőn mutatkozott be, ötméterest is védett.

Ebben a szezonban eddig hat mérkőzésen játszott, ez a szám majd a középszakasztól bővülhet, már a Vasasban. A Magyar Vízilabda Szövetség átigazolási szabályzata ezt teszi lehetővé – váltani az alapszakasz után lehet – függetlenül attól, hogy az Európa-bajnokság miatt most van nagyobb szünet a bajnokságban.

„Váratlanul ért a miskolci vezetés döntése, igazából ők bontottak szerződést velem, nem erre számítottam” – mondta Csoma Kristóf, aki pár hete már a Vasassal edz. – Negyedik szezonomat kezdtem a klubnál, derült égből villámcsapásként ért a döntés. Pár napig sokkolva éreztem magam, de szerencsére jöttek ajánlatok, több is kedvező volt. Úgy gondoltam, hogy a Vasas egy fiatal, tehetséges csapat, van bennük potenciál, és mivel régóta szimpatikusak nekem, mellettük döntöttem”.

Nem ismeretlenek a csapattársak és Bóbis Máté sem a számára.

„Többekkel játszottam együtt, Miskolcon Halek Marcival és Miklós Levivel, valamint Kiss Bálinttal is a Honvédban, aki még utánpótláskorú volt, amikor az OB I/B-ben együtt szerepeltünk. De szinte mindenkit ismerek ellenfélként, szóval úgy gondolom, elég hamar be tudok illeszkedni és meg tudom mindenkivel találni a közös hangot” – tette hozzá keretünk „második Kristófja”, akit a szakmai stáb összetétele is befolyásolt, amikor meghozta a döntését.

„Örültem nagyon, hogy egy fiatal vezetőedző dolgozik a csapatnál, aki szeretne fejlődni, tanulni és nyitott az új dolgokra. Játszottam is még Máté ellen játékosként, nem is szerettem annyira a lövéseit. Eddig nagyon jól halad a munka, jól érzem magam. A Vasas mellett szólt Mátéfalvy Csaba személye is, és az, hogy vele tudok készülni nap mint nap. Ez meghatározó számomra. Kapus kapusedzőm még nem volt korábban, Egerben két évig Braniszlav Mitrovics alatt és mellett fejlődtem, de Miskolcon igazából magamra voltam hagyva, az utóbbi évben már Kis Istvánnal dolgoztunk együtt.”

A VasasPlaket a 22 éves Dévai Kristóffal és a 18 éves Korom Dániellel kezdte a szezont kapusposzton.

„Fiatal, tehetséges kapusok, szerintem sokra vihetik majd, és számukra is nagy előny, hogy Csabával tudnak együtt dolgozni. Meghatározó kapusok lehetnek a magyar élvonalban” – mondta róluk Csoma Kristóf.

Az alapszakasz hátralévő öt mérkőzésén ők ketten kaphatnak még szerepet (vélhetően elsősorban Dévai Kristóf), és itt bizonyíthatják, hogy hosszú távon is lehet rájuk számítani.

„Nagyon sajnálom, hogy ezeken a meccseken még nem tudok vízbe ugrani, mert a szövetség szabályzata szerint csak az alapszakasz után van egy egyhetes átigazolási időszak. Nagyon bízom benne, hogy a csapat sikeresen veszi ezt az öt mérkőzést, és sikerül bejutnunk a felsőházba. Ha egy így lesz, szeretnénk ott is minél jobb eredményt elérni” – fogalmazott Csoma Kristóf, aki egyébként két és féléves szerződést írt alá a Vasassal.

„Kristóf egy rutinos, jó képességű kapus, bízunk benne, hogy a segítségünkre lehet, és a két fiatal kapusunk fejlődését is szolgálja majd a jelenléte. Már a nyáron is nézelődtünk kapusfronton, most az adódó lehetőség után örülünk, hogy minket választott. Nem szeretnénk még egy olyan évet, mint a tavalyi volt, jóval jobb eredményre számítunk idén, ezért dolgozunk, most már Kristóffal is” – mondta új játékosunk érkezése apropóján Mátéfalvy Csaba, a VasasPlaket kapusedzője.

A VasasPlaket hátralévő mérkőzései az alapszakaszban:

Február 1., 18 óra: VasasPlaket–BVSC-Zugló
Február 8., 19 óra: Budapesti Honvéd–VasasPlaket
Február 15.: Metalcom-Szentes–VasasPlaket
Február 26., 19 óra 30: VasasPlaket–AVUS Szombathely
Február 29., 18 óra: VasasPlaket–Kaposvári VK


Nézd HD minőségben, válts 360p-ről 720p-re!


Hirdetések