2008.10.31. | Labdarúgás
U15-ös labdarúgóink hat angliai mérkőzésének mérlege három győzelem, egy döntetlen és két vereség. A csapat szakmai irányítóit kérdeztük a kint tapasztaltakról.

„A gyerekek most maguk is átélhették milyen a villámgyors, megalkuvást nem tűrő agresszív játék, azt hogy manapság álló futball nem létezik. Hiába a technikai fölény, két csel után a következőt már biztos, hogy nem lehet megcsinálni, hiszen jön valaki, aki elsodorja az embert. Ezt hallhatták tőlünk eddig is, de megtapasztalva azért sokkal hatásosabb.” - szűrte le az egyik legfontosabb tanulságot Endrész Pál vezetőedző, aki a nyáron érkezett a Fáy utcába és vette át a csapat irányítását.

Küldöttségünk két akadémián tett látogatást. A Fulham Akadémia, a milliárdos tulajdonossal, Mohamed al-Fajed-el a háta mögött nem a mi kategóriánk, a Sheffield-é sokkal inkább követhető példa. Létesítményeik a mi lehetőségeinkkel is összevethetőek. A létesítmény üzemeltetéséhez klubházuk felső szintjén lévő irodahelyiségek kiadásából és pálya bérbeadásból stabil anyagi hátteret tudhatnak maguk mögött.
„Azt mondom, ha nálunk a Fáy utcában épülne még néhány füves pálya, akkor semmivel sem lennének rosszabbak a körülményeink, mint nekik. Télen a sátorral befedett pályánk alapterülete például mindenképpen felülmúlja, az ő fedett csarnokukat.” – folytatta a vezetőedző – „Szakmai téren egyértelmű filozófiát követnek, fizikai képzés mindenek előtt. Ez hosszú távon alázatos munka és nem elsősorban pénz kérdése, hasonlóan a magas szintű technikai képzéshez ez számunkra is elérhető eszköz.”

A bajnokságban lassan befejeződik az őszi idény, csapatunk az élmezőnyhöz tartozik. Ez mindenképpen biztató, hiszen a társaság zöme jövőre már akadémista lesz.
„Elégedett vagyok a helyezésünkkel, de nem is az a legfontosabb, hanem a csapat játéka ad okot a bizakodásra. Figyelemre méltó, hogy a harmadik legkevesebb gólt kaptuk az itthoni mezőnyben” – értékelt Endrész Pál – „Erős akadémiai csapatunk lesz, már most számos tehetséges gyerek jelentkezett szerte az országból, akik szeretnének hozzánk csatlakozni. Ez jót tesz a már itt lévőkkel is, hiszen versenyhelyzetbe kerülnek. Ennek megfelőlen november végén fogjuk az első válogatót tartani.”

Pintér Tamás, a csapat másodedzője elsősorban a gyerekek szinte kifogástalan hozzáállását emelte ki.
„Feltűnő volt látni, hogy a kinti mérkőzések alatt elkövetett technikai hibáink száma töredéke volt az itthon tapasztaltaknak. Én ezt a fiúk jó összpontosításával és motiváltságával magyarázom. Azt hiszem a pályán kívül sem hoztak szégyent a piros-kék színekre, bármerre jártunk, fegyelmezetten viselkedtek.”

Az elmúlt idényben Pintér Tamás a vezette a Vasas hasonló korosztályú csapatát, van tehát összehasonlítási alapja a körülményeket illetően is. Úgy véli, egy év alatt nagyot előrelépve, egy átlagos képzési rendszerből, egy jól strukturált rendszerben működő, az akadémiai életre készülő csapatot sikerült kialakítani. Neki is volt véleménye a bajnokság során eddig mutatott eredményes védekezésről. – „Összeszokott, jó játékosok alkotják a védelmünket, rengeteget fejlődtek, az egyes csapatrészek tagjai számára szervezett speciális, egyéni képzések során.”

Képgaléria>>


Hirdetések