Jenkei Dániel, 2019.11.19. | Birkózás

Egy sérülés miatt úszott el birkózóink számára az Extraligába való feljutás.

Immár második szezon óta az NB I-ben szerepel a Vasas SC férfi együttese a birkózók csapatbajnokságában. Tavaly a bivalyerős Honvéddal szemben nem volt esély az Extraliga-feljutást érő első helyre, idén azonban már komolyabb reményekkel vághattunk neki a küzdelmeknek.

A tavaszi kör után úgy tűnt, a Sziget SC lehet az egyik nagy ellenfelünk, a múlt hétvégén rendezett őszi forduló első meccsén rögtön ellenük kezdtünk, és 6-3-ra legyőztük őket. A mieink szinte minden súlycsoportban remekeltek a nyitókörben.

Ezt egy könnyed Pécs elleni 8-1-es siker követte, a Kertváros csapatát pedig 7-2-re győztük le, így aztán a csoportunkat megnyertük, és jöhetett a kétkörös „szuperdöntő” a hazai BVSC ellen, amelynek megnyerése már Extraligát ért volna.

Innentől átadjuk a szót Ubránkovics Csaba szakosztály-igazgatónak:

- Régóta vagyok a sportágban, de ilyen pechhel még nem nagyon találkoztam, ami most ért bennünket. A BVSC elleni döntő első meccsén Ferencz Gábor 1-0-ás vezetésnél combizom-szakadást szenvedett, mentő vitte kórházba, így a meccs 5-0-al az ellenfélé lett. Mivel ő a 60 kg-os súlycsoportban indul, így nem volt esélyünk pótolni. Az első párharcot 5-4-re elvesztettük, a másodikat viszont még Ferencz Gabi nélkül is meg tudtuk 5-4-re nyerni. Ilyenkor a pozitív pontok döntenek, de a sérülés miatti nullára elvesztett meccsekkel ezt az összevetést elbuktuk, és a BVSC jutott az Extraligába. Úgy érzem, esélyesként megnyertük volna a döntőt, de a sérülés miatt szó szerint minden borult. Ez óriási balszerencse, de a fiúkkal maradéktalanul elégedett vagyok, minden tőlük telhetőt megtettek.

A Vasas SC csapata így tehát a NB I második helyén végzett, és jövőre is ebben az osztályban próbálkozhat az Extraligába való visszajutással.

A mieink csapatában a következő versenyzők léptek szőnyegre hétvégén: Ferencz Gábor, Kmegy Dániel, Egyed Balázs, Bábszki Gergő, Ubránkovics Norbert, Heincz Joel, Fodor Tamás, Fodor Péter, Ladjánszki Ádám, Németh Márton és Almási Bence.

 

Az NB I végeredménye: 1. BVSC-Zugló, 2. Vasas SC, 3. Sziget SC, 4. Orosházi BSK, 5. Érdi Spartacus, 6. Pécsi EAC, 7. Kertvárosi SE (kiesett), a Kecskeméti TE-t kizárták, nem állt ki a visszavágóra.


Hirdetések