Dobos Sándor, 2019.11.15. | Kosárlabda

Közel volt a győzelemhez a Vasas Akadémia a szerdai bajnokin, de a zárónegyedet 9 ponttal elveszítette, így a hazaiak örülhettek.

NB I/B Piros-csoport, 8. forduló:

MTK Törökbálint – Vasas Akadémia 63-60 (14-20, 19-14, 13-18, 17-8)

MTK: Jakab P. 18/3, Szatmári 9/3, Takács 9, Nagy Sz. 14/12, Dobos 4/3.  Csere: Horváth B. 3/3, Czakó 4, Bognár 2, Farkas S. Vezetőedző: Horváth Balázs

Vasas: Moravcsik 10, Andrássy 14/6, Debreceni 8, Sólyom 17/9, Boros 4. Csere: Csík Richárd, Kelenföldi 5, Barócsi 2, Steier, Radics. Edző: Faragó Péter


Nincs jó passzban a Vasas Akadémia, legalábbis ami az eredményességet illeti. Legutóbb hazai pályán szenvedett vereséget az addig nyeretlen PVSK ellen (hosszabbítás során), így csak a tabella második felében szerepel. Vezetőedzőnk el is mondta, hogy elképzelhető, ebben a szezonban nem a rájátszásért küzd majd a csapat.

Persze, feladni nem fogják a fiúk, és az MTK ellen sokáig bízhattak benne, hogy megszerzik a győzelmet. Bár a meccs elején még az MTK tartott egy kicsit előrébb, az első negyedet már hatpontos Vasas-előny zárta, majd 48-38-nál már tízzel is vezetett csapartunk.

Csakhogy a negyedik negyedet 17-8-ra hozta az MTK, ez pedig nem fért bele, hárompontos hazai siker született. Érdekesség, hogy a hazaiak kispadján ülő Horváth Balázs az előző szezonban még Faragó Péter munkáját segítette másodedzőként a Vasasban.

A mieink legközelebb november 24-én a TF Budapest ellen játszanak, a Sport 11-ben.

Horváth Balázs, az MTK Törökbálint vezetőedzője:
„Egy újabb nagy csatán vagyunk túl, ahol sikerült egy nagyon értékes győzelmet aratni. Faragó Péter kollégámmal nagyon jól ismerjük egymást, ezáltal mindkét csapat maximálisan felkészült volt az ellenfél játékából és remekül védekezett. Nagyon boldogok vagyunk, viszont jövő héttől készülünk a Veszprém ellen, ahol szeretnénk meglepetést okozni. A Vasas csapatának sok sikert kívánok a továbbiakban.”

Faragó Péter, a Vasas Akadémia vezetőedzője:
„Gratulálok az MTK-nak, mert szépen zónáztak 35 percig, mi nehezen találtunk be a zóna ellen. Ezért is tudták megnyerni a mérkőzést. Úgy tűnik, ez egy ilyen bajnokság, nekünk erre kell készülnünk, vannak olyan csapatok, akik kevésbé tudják az ember-ember elleni küzdelmet alkalmazni, ők rögtön zónáznak, de a tisztánlátás kedvéért mondom: én is zónáznék ellenünk. Fel kell vállalni a felelősséget, be kell dobni a végén a helyzeteket, főleg a közelieket. Meg kell dicsérnem a csapatunkat, mert nagyon jól védekeztünk, de még mindig kosárra játsszák ezt a sportot. Jó meccs volt, amit kértem a fiúktól, azt megkaptam, ha javul a dobóforma, lesz keresnivalónk. Még egy fontos dolog: külön gratulálok Horváth Bazsinak, hogy ilyen jól megy neki, remélem, továbbra is ilyen sikeresen tud tovább dolgozni.”


Hirdetések