Dobos Sándor, 2019.11.08. | Kosárlabda

A Vasas Akadémia hazai pályán, a ráadásban kapott ki a sereghajtó Pécstől az NB I/B Piros-csoportjában.

NB I/B Piros-csoport, 7. forduló:

Vasas Akadémia – PVSK-Cargate 92-94 (29-22, 15-16, 23-23, 14-20, 11-13) – hosszabbítást követően

Vasas: Moravcsik 22/12, Steier 3/3, Boros 14/3, Debreceni 10, Kelenföldi 4. Csere: Sólyom 8, Csík Richárd 8/6, Csík Roland, Barócsi, Radics 2, Kozma 6, Andrássy 15. Edző: Faragó Péter

PVSK: Kocsis 11/3, Riskó 13, Dragasevic 23/6, Bíró 15/3, Popadic 7. Csere: Carev 17/12, Erdei 4, Mándity 2, Futó 2, Laufer. Edző: Juhász Olivér


Az idegenbeli vereségek ellensúlyozására a hazaiakat mindenképp hozná a Vasas Akadémia, és eddig kétszer sikerült is ez a bajnokságban. Faragó Péter vezetőedző a Miskolc elleni legutóbbi kudarc után kihangsúlyozta, hogy ezúttal mindenképp nyerni kell, hogy rendezzük a sorokat – „most a hazai pályánkat megvédjük” – fogalmazott.

Ebben a PVSK-Cargate lehetett volna a partner, a pécsiek eddig mind a hat bajnokijukat elveszítették a pénteki fordulóig, így joggal bizakodhattunk – de a mester is jelezte, hogy ettől még nehéz lesz a meccs.

Az lett.

Az első negyedet ugyan 29-22-re hozta a Vasas Akadémia (8-0-val indultunk), azaz támadásban minden rendben volt, ezt követően kiegyenlítetté vált a bajnoki, annak ellenére, hogy 11 ponttal is ment már csapatunk. 49-49-nél egalizált először a Pécs, majd többször is átvette a vezetést a harmadik negyedben, amely ennek ellenére hatpontos Vasas-előnnyel zárult (67-61).


Fotók: Vasas Attila

A zárószakaszban aztán vérszemet kapott a Pécs, Dragasevic és Carev vezérletével egyenlített (utóbbi a triplákban jeleskedett, sajnos általában a legrosszabb pillanatban), sőt a végén már három ponttal is vezetett 81-78-nál. Innen „maradt életben” a Vasas Akadémia, Moravcsik Áron duplája és plusz sikeres büntetője révén mentettünk hosszabbításra a találkozót.

A ráadásban felváltva estek a kosarak, teljesen nyílt volt a meccs. Debreceni Dániel 92-92-nél egyenlített a legeslegvégső hajrában, de Kozma faultja után Dragasevic mindkét büntetőjét értékesítette. Hátravolt 14 másodperc, de a végén a 22 pontig jutó, hazai oldalon legeredményesebb Moravcsik Áron eladta a labdát, vagy ha úgy tetszik, Bíró megszerezte azt, így pedig a meccs eldőlt, a PVSK győzelmet ünnepelhetett, az elsőt a bajnokságban.

Faragó Péter vezetőedző:
"Nem tudok sok mindent mondani. Gratulálok a Pécsnek, hogy megszerezték az első győzelmüket! Nagyképűség lenne tőlem azt mondani, hogy egy sima meccs lehetett volna, de nem úgy néz ki, hogy felfogjuk a jelentőségét. A dolgokért meg kell küzdeni és nem megy minden magától! Nem tudom jelenleg, hogy hogy fogunk kilábalni ebből a gödörből. Majd meglátjuk, hogy mit hoz a jövő. Jelenleg úgy gondolom, hogy nem a rájátszásért fogunk küzdeni, hanem majd a 9-10. helyért!"


Hirdetések