Dobos Sándor, 2019.09.18. | Vízilabda

Nem sikerült pontot szerezni a BVSC ellen a szerdai bajnokin, de közel állt hozzá a nagy hátrányból felálló VasasPlaket.

E.ON OB I, 3. forduló:

BVSC-Zugló – VasasPlaket 11-10 (4-2, 0-3, 5-4, 2-1)
Szőnyi út, vezette:
Csanádi, Kun

BVSC: Szakonyi – Csapó 3, Mészáros 2, Pásztor 3, Sugár 1, Kovács P., Szabó Bendegúz. Csere: Györke (kapus), Czigány, Tanczer, Ágh, Létay 2, Lajkó. Vezetőedző: Szűcs Levente

Vasas: Dévai – Bóbis B. 3, Sélley-Rauscher 1, Kiss B., Halek 1, Vogel Simon, Takács B. Csere: Török 1, Miklós L., Bencz 2, Hegedüs G. 1, Nikic 1. Vezetőedző: Bóbis Máté

Gól/emberelőny: 4/13, illetve 5/8
Ötméteresek: -
Kipontozódott: Szabó Bendegúz (19.), illetve Takács B. (28.)


Jól jelezte a mérkőzés fontosságát, hogy lelkes szurkolást figyelhettünk a BVSC-utánpótlás részéről a lelátón. Általában egy-egy kulcsmeccs alkalmával igyekeznek a klubok saját bázisukat is mozgósítani, és hízelgőnek tűnhet, hogy a Vasas elleni szerdai bajnokit a BVSC is meghatározónak tartotta.

Merthogy az igazolások és a szakmai várakozások szerint most ütősebb, többre hivatott a VasasPlaket (a 15. helynél mindenképpen), és lehet(t)ünk annyira erősek fejben, hogy a győzelemre is készüljünk a zuglóiak ellen.

Ehhez képest nagyon rosszul indult a bajnoki, a BVSC 4-0-ra elment az elején (két Halek- és egy Sélley-Rauscher próbálkozás után Pásztoré volt az első gól), négy akciógóllal ráadásul, kész szerencse, hogy két emberelőnyös góllal feljöttünk két gólra az első szünet előtt.


Fotók: Vasas Attila

Ekkor még nem volt sejthető, hogy a végén a személyi hibák aránya 13:8 lesz a mi „javunkra”, de sajnos, nem ezen múlt aztán a végeredmény. Máson csúsztunk el, egy-egy kihagyás, rossz döntés már nyerő pozícióban érte negatívan a Vasast. Merthogy 0-4 után 6-4-re már a mieink vezettek, Bóbis Botond indult be (két gól egymás után), de Slobodan Nikic is megszerezte első bajnoki Vasas-gólját a mérkőzésen.

A hazai oldalon Csapó Miklós és Mészáros Csaba volt elemében, gólerősségüknek jobban örültünk volna akkor, amikor Vasas-sapkában játszottak. 9-7-re ezzel együtt is a Vasas vezetett, Bencz Rolf nagy gólt lőtt például, de két BVSC-gól még hátra volt a harmadik negyedben, és végül ez a két bekapott gól (Mészáros, Pásztor) jelentette a fordulópontot. 9-9 után jöhetett a zárószakasz.

Itt csak a hazaiak jártak előrébb, és bár 11-9-es BVSC-vezetés után Sélley-Rauscher Domonkos még visszahozta a reményt a pontszerzésre, az utolsó akció során a végül nyolc lövőkísérlettel és egy góllal záró, a BVSC-t a nyáron öt év után elhagyó Török Béla kétszer is ellőtte a labdát (Bóbis Máté igyekezett rábírni, hogy a centert játssza meg), és nagy szomorúságunkra, egyik alkalom sem volt gyümölcsöző.   

A vége fájó vereség, ebben a mérkőzésben több volt. Folytatás majd az eddig hibátlan Honvéd ellen, tévés meccsen, szeptember 26-án!

Bóbis Máté, a VasasPlaket vezetőedzője:
„Nagyon sokat készültünk erre a mérkőzésre, a sorsolás után tudtuk, hogy ez lesz az első olyan meccs, amin pontot, pontokat szerezhetünk. Volt, amikor nagyon távol voltunk ettől, volt, amikor nagyon közel. Úgy érzem, 9-7-es vezetésünk után jött a fordulópont, amikor két olyan gólt kaptunk, ami egy ilyen meccsben nem nagyon van benne. A BVSC-hez került a lelki előny, és ezt a pluszt ki tudta használni. Gratulálok nekik a győzelemhez.”

Takács Bálint, a VasasPlaket játékosa:
„Gratulálok a BVSC-nek, különösen Mészáros Csabinak, akinek a két góljával nyert lényegében a BVSC. Félretéve a kedveskedést: az elején belealudtunk a mérkőzésbe, a blokkokat nem zártuk, nehéz helyzetbe hoztuk a kapusunkat. De aztán beindultunk, visszajöttünk a meccsbe. Nem tudom, van-e olyan kapásoldali játékosunk, aki mellett ne lőtt volna gólt Csapó Miklós, ezek miatt maradt életben a BVSC. Utána volt még egy esélyünk, de nem éltünk vele, nem sikerült fordítani, a Honvéd ellen kell kijavítani a mai meccset.”

A csoport állása:

1.  A-Híd OSC Újbuda 3   3 - - 43-18 9
2. Budapesti Honvéd 3   3 - - 30-21 9
3. BVSC-Zugló 3   3 - - 37-29 9
4. ZF-Eger 3   2 1 - 40-25 7
5. Metalcom-Szentes 3   - 1 2 24-30 1
6. VasasPlaket 3   - - 3 23-35 0
7. AVUS Szombathely 3   - - 3 28-44    0
8. Kaposvári VK 3   - - 3 18-41 0

Hirdetések