Jenkei András, 2019.09.15. | Labdarúgás

A bajnoki tabellán előtte álló Nyíregyháza otthonában szerzett három pontot a Vasas.

Nyíregyháza – Vasas FC 0-2 (0-0)
Nyíregyháza, 1800 néző.

Vezette: Takács Tamás (Csatári Tibor, Varga Gábor)

Nyíregyháza: Jova – Szvedjuk, Fodor F., Pejovics (Busai, 58.), Gulyás M. – Szinanovics, Kártik (Ötvös B., 79.), Végső, Kovács N. – Hornyák, Tóth Barna (A. Kovác, 67.)
Vezetőedző: Zoran Szpisljak

Vasas: Rados – Terbe, Szilágyi Z. (Torghelle, 69.), Viczián, Tóth Bence, Lakatos Cs. (Hajdú Á., 81.) – Szivacski, Hinora, Kovács M. – Szatmári L., Balajti (Birtalan B., 56.)
Vezetőedző: Szanyó Károly

Gólszerző: Tóth Bence (82.), Kovács M. (90.)
Sárga lap: Tóth Barna (64.), Szinanovics (66.) ill.: Viczián (64.)

A bajnoki szünet esélyt adott a Vasasnak, hogy a rajtot követően összekuszálódó szálak rendeződjenek. A kihívást úgy tűnik sikerrel oldotta meg Szanyó Károly és együttese, pedig az aktuális feladat cseppet sem igérkezett könnyűnek, hiszen nagy múltú, és jelenleg is komoly terveket szövögető csapat otthonába látogattunk.

Futballistáink kézben tartották az események alakulását, hiszen egyértelműen irányítottak, és jóval több lehetőséget is dolgoztak ki mint riválisuk. Már az első félidőben előnyhöz juthattunk volna, ám Balajti Ádám büntetőjét hárította a nyíregyházi kapus. A lendületet azonban ez sem törte meg, és a csapat a második félidő hajrájában – már Torghelle Sándorral a pályán – felőrölte a hazaiak ellenállását. Előbb egy szöglet után Tóth Bence lőtt a tizenhatoson belülről a hálóba, majd Szatmári Lóránd kipattanó szabadrúgását Kovács Milán váltotta gólra.

Lélektanilag igazán fontos sikert arattunk, ami remélhetőleg megalapozza a sikeres folytatást.


fotó: szon.hu - Pusztai Sándor      

A bajnokság állása:

  1. ETO FC Győr 8 5 2 1 11-3 17
  2. BFC Siófok 7 5 1 1 12-6 16
  3. Budafoki MTE 8 5 - 3 16-9 15
  4. FC Csákvár 7 5 - 2 15-14 15
  5. MTK Budapest 8 4 3 1 21-13 15
  6. Vasas 8 3 2 3 13-11 11
  7. Gyirmót FC Győr 8 3 2 3 10-8 11
  8. Nyíregyháza Spartacus FC 8 3 1 4 14-13 10
  9. Soroksár SC 7 3 1 3 10-12 10
10. Békéscsaba Előre 7 3 1 3 9-11 10
11. Tiszakécske VSE 8 3 1 4 8-12 10
12. Dorogi FC 7 3 1 3 7-11 10
13. Kazincbarcika 8 2 4 2 10-9 10
14. FC Ajka 8 2 2 4 17-16   8
15. Budaörs 7 2 2 3 8-9   8
16. Szombathelyi Haladás 8 1 5 2 8-8   8
17. Szeged-Csanád Grosics 7 1 4 2 8-11   7
18. Vác FC 8 1 1 6 6-16   4
19. Szolnoki MÁV FC 7 1 1 5 4-15   4

Hirdetések