Az első negyed után még vezettünk a sztárokkal teletűzdelt OSC ellen a bajnoki nyitányon, de a végére kijött a különbség.
OB I, 1. forduló
VASASPLAKET - A-HÍD OSC ÚJBUDA 5-12 (2-0, 2-6, 1-3, 0-3)
Gólszerzők: Halek, Sélley-Rauscher, Hegedüs G., Török, Bóbis B., ill. Ubovics 4, Kovács G. 3, Prlainovics 2, Erdélyi, Salamon, Seman
Úgy tűnik, valami még maradt a nyárból, hiszen szerda este a nyitott tetejű Komjádi várta az OB I nyitányán a VasasPlaket és az OSC csapatait.
Az pedig csak növelte a kellemes érzetünket, hogy Halek és Sélley-Rauscher góljaival 2-0-ra nyertük az első negyedet.
Ilyen is régen volt már élcsapat ellen...
A nagyszünetre aztán fordított az OSC, de a mieink továbbra is bátrak maradtak, és a 6-4-es hátrány vállalhatónak tűnt.
Ráadásul a harmadik negyed elején Török Béla góljával ismét egyre zárkóztunk, a játékrész folytatásában azonban megállt a tudomány elöl, így az utolsó negyedre négygólos mínuszban fordultunk (5-9).
Az negyedik negyedre sem változott a játék képe, továbbra sem sikerült gólt szereznünk, így az OSC 12-5-ös sikert aratott.
Vezetőedzőnk, Bóbis Máté elmondta, hogy szeretnénk hasonló mentalitással kezdeni minden meccset a Komjádiban. Az első másfél negyed játékával és a kapott gólok számával elégedett volt.
