Manapság nem szokás emlegetni, de a Vasas tornászrészlege ifjúmunkások kezdeményezésére jött létre 1927-ben, s bár szakosztály népszerű volt – mind a vasasszakszervezet nyolcadik kerületi, Magdolna utcai székházában gyakorlatozó férfiak, mind az edzéseiket Óbudán tartó nők körében –, a második világháború befejezéséig jórészt bemutatók szerepeltek a testi erőt a hajlékonysággal ötvözők programjában; a szertorna háttérbe szorult.

Nem úgy, mint a negyvenes évek végétől, az ötvenesek elejétől. Korondi Margit – akinek édesapja, Kronstein-Korondi Ferenc tornászedző volt az 1947-ben feloszlatott Budapesti (Budai) Torna Egyletnél, amelytől a Vasas az állami közbeavatkozás révén jutott a BBTE-nek 1939-ben kiutalt pasaréti sporttelephez – az 1952-es olimpián aranyérmet nyert felemáskorlát-gyakorlatával. Aztán 1956-ban – Bodó Andreával, Keleti Ágnessel, Kertész Alizzal, valamint az 1955-ben a Vasashoz csatlakozó Köteles Erzsébettel és az 1959-ben a piros-kék klubhoz szerződő Tass Olgával – szintén elsőséget szerzett az ötkarikás játékokon. Noha a számára egy ezüst- és négy bronzérmet is tartogató 1952-es találkozó után három évig felhagyott a tornával, a kéziszercsapat tagjaként úgy mozgott Melbourne-ben, mintha egyetlen másodperc szünetet sem iktatott volna be. A kéziszerrel felülmúlhatatlan hatos az összetett csapatversenyben második helyezést ért el az egyéni összetett versenyt megnyerő Larissza Latinyina vezérelte szovjet válogatott mögött. Kéziszerrel viszont már az 1954-es világbajnokságon is jobban ment mindenkinél: miközben a magyar labdarúgó-válogatott döntőbe jutott a Svájcban rendezett vb-n, a magyar lányok – soraikban három Vasas-versenyzővel, Bánáti Évával, Karcsics Irénnel és Weckinger-Vásárhelyi Edittel – a római viadal kronológiailag utolsó versenyszámában elhódították az aranyérmet.

Az efféle kiemelkedő nemzetközi sikerek a későbbi évtizedekben elmaradtak, bár az 1972-es olimpia összetett női csapatversenyében bronzérmes, majd az 1976-os ötkarikás játékokon negyedik helyezést elérő együttesnek két Vasas-tornász, a tizenkétszeres, illetve nyolcszoros magyar bajnok Békési Ilona és Medveczky Krisztina is tagja volt. (Ugyancsak nyolcszor nyert bajnoki címet idehaza az ötvenes-hatvanas években a szintén vasasos Mák Gyöngyi.) Békési további különlegessége, hogy – miután 1962-ben, kilenc éves korában a klubhoz került – 1963-ban az úttörő-olimpiák első leány győztese volt; Medveczky pályája során pedig az is unikumot jelentett, hogy a hetvenkettőben mindössze tizennégy esztendős bakfis a magyarok közül elsőként mutatta be az ötszörös olimpiai bajnok japán tornász találmányát, a Cukahara-ugrást. A két tehetség abban is hasonlított egymásra, hogy Békési 1971-ben öt, Medveczky 1974-ben négy aranyat söpört be az országos bajnokságon.

Addigra a férfiszakosztály megszűnt: azt 1970-ben zárták be. Pedig Békési Ilona édesapja, a versenyzőként négyszeres magyar bajnok, 1960-ban olimpikon, később edzőként ugyancsak kitűnő Békési Sándor többszörösen is kiváló eredményeket mutatott fel. Trénerként – lányán kívül – olyan tornászokat nevelt fel, mint az extraklasszis labdarúgó Bundzsák Dezső háromszoros csapatbajnok lánya, Gabriella vagy a hetvenkettes olimpiai bronzérmes együttesben szintén szereplő Császár Mónika, aki 1964 és 1968 között volt a Vasas versenyzője, majd sportolói pályafutásának befejezése (1975) után tizenkét gyermeket szült a háromszoros olimpiai és tízszeres világbajnok öttusázó Balczó András feleségeként.

A női szekció harmincnégy évvel élte túl a férfiakét: 2004. decemberében csukta be kapuit. Ám tíz esztendővel ez után a férfirészlegről kiderült, hogy negyvennégy évig csak kómában volt, mert 2014-ben újjáéledt, és újabban olyan versenyzőkre lehet büszke, mint az ifjúsági olimpián ezüstérmes Kardos Botond vagy a felnőtt magyar bajnok, továbbá Eb-döntős Tálas Bence.