- Miért éppen én? – Hezitálok magamban. Miért éppen én írjam a második kötet előszavát?! Még az is lehet, hogy erőmet meghaladó vállalkozásra kaptam megbízást…

Maholnap 106 éves lesz a VASAS, Európa egyik - ha éppen nem a legnagyobb - óriásklubja!

50 olimpiai bajnoki cím, 52 világbajnoki és 55 Európa-bajnoki aranyérem tulajdonosai a legendás VASAS-sportemberek. Az ezüstök /17/ a bronzok /34/ persze szerényen meghúzódnak az aranyak árnyékában. Pedig hány tízezer órányi munka fekszik bennük?!

És hol maradnak az edzők, a felkészítő háttéremberek, hol vannak a Vasas SC mindenkori elnökei, akik akár a falig is elmentek, hogy életben tartsák a versenyszabályokat, az élsportot, az élsportolót, akik magasra tartották a Vasas zászlaját a világversenyeken. Is.

Miért éppen én? – Hiszen máris hibáztam, mert az az 50 olimpiai aranyérem mégiscsak 51! Mert Tóth Tamás paralimpiai bajnoki címet szerzett a piros-kék klubnak, és persze-önmagának!

Végül is, miért ne?! Hiszen a második kötetben szereplő 24 sportemberből 22 főt személyesen ismerek! És ha szabad leírnom: mindannyian a Sportbarátaim…

A vízilabdás olimpiai bajnok, aki trénerként is világbajnok a gyengébb nemmel, a labdarúgó olimpiai bajnok balhátvéd, aki a mai világban páratlan módon színjelesre vizsgázott klubhűségből, /akinek ehhez a fogalomhoz nem kell fellapozni az idegen szavak szótárát…/ A vívócsillag, aki a magyar kardvívás páratlan elegenciájú jelenkori képviselője.

És a többiek? Tőlük bocsánatot kérek, mert bizony csak helyhiányban nem jutott számukra hely az Előszóban! Átmenetileg hadd idézzem szépszavú koszorus költőnk - Gondolatok a Könyvtárban - Vörösmarty Mihály sorait: Ez jó mulatság, férfimunka volt!

Káposztás Miklós, a Vasas Sport Club Örökös Tiszteletbeli Elnöke