Dobos Sándor, 2018.01.20. | Vízilabda

Nagyon fontos bajnokit vesztett el a VasasPlaket, így nehéz lesz kiharcolni a nyolc közé jutást.

E.ON OB I, A-csoport, 10. forduló:

Kaposvári VK–VasasPlaket 8-7 (2-1, 3-1, 1-3, 2-2)
Kaposvár, vezette: Petik, Csanádi

Kaposvár: Krémer – Kovács O., Sántavy 1, Varga Zs., Vindisch 2, Giga 2, Juhász-Szelei 1. Csere: Tóth K. 1, Lukács Á., Dobos D. 1, Palotás S., Pataki. Vezetőedző: id. Berta József

Vasas: Jónás – Bencz 1, Burián 1, Bóbis 3, Sélley-Rauscher, Takács B. Simon H. Csere: Babay 1, Steinmetz Á., Hőna 1, Marnitz G., Makszim, Hajdu A. Vezetőedző: Földi László

Gól/emberelőny: 3/10, illetve 0/7
Ötméteresek: -, illetve 1/1
Kipontozódott: Takács B. (28.)
Kiállítva cserével: Varga Zs. (20.)

fotók: Andrássy Zoltán/kapospolo.hu

Az UVSE elleni pontvesztések felértékelték a Kaposvár elleni idegenbeli mérkőzés jelentőségét, igaz, azok nélkül is muszáj lett volna győzni a somogyiak otthonában a felsőházért. Már csak azért is, mert a legutóbbi, egy hónappal ezelőtti bajnokin, Debrecenben 10-10-et játszottunk, azaz nem tudtunk meglógni legnagyobb riválisunktól.

Miklós Leventére nem számíthatott Földi László, balkezes játékosunk vállát meg kell műteni, így ismét két ifjúsági korú játékos kapott helyet a mieink keretében (Makszim Soma és Hajdu Attila személyében).

Kimaradt az első fór a részünkről, ezt rögvest az első támadásnál meg is kaptuk, majd egy rossz kaposvári lövés után Sélley-Rauscher Domonkos úszott meg és a kapufára lőtt. Bencz Rolf próbálkozott aztán, majd fordulás után kiszórták, az első kaposvári emberelőny pedig végül góllá lett, Juhász-Szelei Norbert talált be a bal szélről, 1-0. Azonnal egyenlített Babay Árpád, de Sántavy Máté a második hazai fórt is kihasználta. A folytatásban kétszer is Krémer Balázs járt túl lövőink eszén, így egygólos hátránnyal zárult az első negyed.

Aztán nem sokat kellett várni arra, hogy kettő legyen a különbség, a montenegrói Nikola Giga találatával már 3-1- volt, a 10. percre meglőtte a Komjádiban szerzett góljainak számát a Kaposvár: a két csapat első körös mérkőzését 10-3-ra nyertük úgy, hogy három negyeden keresztül nem szerzett gólt az ellenfél.

Más idők voltak azok, kapaszkodni kellett a kaposvári sátorban, ennek érdekében kért időt Földi László. Óriási ziccert hagyott ki nem sokkal később a Kaposvár, Pataki Gergely közelről Jónás Györgyöt találta el. Steinmetz Ádám ejteni próbált a másik oldalon, sikertelen volt a próbálkozás. Bóbis Máté góljával sikerült közeledni, egy emberelőny legvégén talált be (3-2), majd Burián Gergely lepte meg Krémert, ellopta a labdát, de nem sikerült a kínálkozó lehetőséget kihasználni, kár, szemfüles megoldás volt a labdalopás.

Ehelyett a korábbi Vasas-játékos, Vindisch Ferenc lőtt bombagólt, bántóan egyedül hagyták, 4-2. Sőt, miután Marnitz Gergő két próbálkozását előbb Krémer, majd a blokk hárította, jöhetett a Kaposvár, Tóth Kristóf pedig klasszikus centergólt szerzett, 5-2…

Muszáj volt valamit kitalálni a nagyszünetben, mert elúszni látszott a mérkőzés, nem volt átütő erő a támadójátékunkban.

Rögtön közeledhettünk volna, Steinmetz Ádám harcolt ki fórt, de tétova volt az akció, a vége pedig Krémer-védés, a fiatal kapust naggyá tették a srácok. Bezzeg a másik oldalon lendületes és bátor volt a támadójáték, Dobos Dávid is meglőtte a magáét, 6-2.

Krémer aztán a következő akciónál is védett, pechére a labda Hőna Dávid elé pattant, aki bekotorta a labdát a kapuba, szépítettünk, mindez a negyed 3. percének elején történt. Fél perccel később Bencz Rolf unta meg a totojázást, messziről ellőtt lapos labdája ki is kötött a kapuban, 6-4.

Sőt, az 500. bajnokiját játszó Varga Zsoltot visszaúszás közben cserével végleg kiállították Marnitzról, Földi László időt kért, esély mutatkozott az egygólos zárkózásra. Bóbis be is lőtte a fórt, 3-0-s rohammal nézett ki jobban az összkép (6-5).

Háromszor is támadhatott aztán a VasasPlaket az egyenlítésért, Marnitz Gergő kétszer is Krémerbe lőtt, majd a labda elhalt középen. Egészen a negyed legvégéig esély mutatkozott az egalizálásra, de legalább az utolsó nyolcpercre nyílt maradt a meccs.

Burián Gergely azonnali gólja ezt megerősítette, 2-6 után 6-6-ra egyenlített a VasasPlaket. Megérkezhetett volna a vezetés is, de Marnitz hatodik próbálkozása is sikertelen volt, ezt követően Berta mester kért időt. Pataki Gergely lőtt kétszer is a kaposvári akció végén, Jónás a lehető legjobbkor védett bravúrral.

A másik oldalon egy emberelőny után tüzeltünk rendületlenül, de vagy a kapufa mentett vagy Krémer Balázs. Nikola Giga viszont pontos volt, visszavette a vezetést nagy góljával a kaposváriaknak, a vége előtt 5 perccel. Fontos hazai fór maradt ki aztán, majd Burián úszott meg, Giga ellen pedig 5 méterest fújtak, a büntetőt Bóbis Máté belőtte, 7-7.

Nagy adok-kapok után érkeztünk el az utolsó percig, amelynek elején emberelőnybe kerültek a hazaiak, 48 másodperccel a vége előtt pedig Vindisch Ferenc emberelőnyből ismét a Kaposvárt hozta előnybe (8-7). Földi László vezetőedző aztán kikérte idejét, de Marnitz a támadás végén röviden adott középre, Krémer kiúszott a labdáért, és végül a hazaiak lenyelték a labdát.

Nekünk a vereséget kell…

Földi László vezetőedző értékelése:
„Ilyenkor az emberben sok indulat van, de elismerésem a Kaposvárnak, hogy fegyelmezetten végigjátszotta a mérkőzést, gratulálok nekik.”

Bóbis Máté csapatkapitány értékelése:
„Szeretnék én is gratulálni a Kaposvárnak. Kemény mérkőzésre számítottam, fizikálisan az is volt. Sajnálom, hogy a végén nem tudtuk érvényesíteni azt, hogy mi talán egy kicsit jobb állapotban vagyunk fizikálisan. 6-2-re nem lehet elengedni egy hazai medencében járó csapatot, nem működött a védekezésünk az elején. Nagyon sajnálom a vereséget, mert így még nehezebb helyzetbe hoztuk magunkat.”

Az alapszakasz "A" csoportjának állása:

1. Szolnoki Dózsa 10 10 - - 168-57 30
2. FTC PQS Waterpolo 10 9 - 1 179-60 27
3. BVSC-Zugló 9 5 1 3 93-80 16
4. VasasPlaket 10 3 3 4 79-98 12
5. Debreceni VSE 9 3 1 5 84-103 10
6. Kaposvári VK 11 3 - 8 74-135  9
7. AVUS Szombathely 11 2 - 7 73-137  6
8. UVSE 10 1 1 8 62-142  4

D.S. 


Hirdetések