Jenkei András, 2015.06.10. | Klub

Június 12-én az azerbajdzsáni fővárosban kezdetét veszi az I. Európa Játékok, a népes magyar küldöttségben Vasas-sportolókat is találunk.

Az Európa Játékokon ötven ország mintegy hatezer sportolója vesz részt, úgy tűnik tehát, hogy hangulatában az olimpiákat fogja idézni az esemény. A szervezők mindent megtettek, hogy a presztízs is megfelelő legyen, amit elsősorban azzal tudtak elérni, hogy sok sportágban gyakorlatilag Európa-bajnokságnak felel meg a viadal, illetve az olimpiai kvóták szempontjából is fontos az Európa Játékok. 

Olimpiai ezüstérmes kajakosunk, Pauman Dániel a következőket mondta el a pénteki utazás előtt:
„Komolyan vesszük, főleg azért, mert idén sajnos az Európa-bajnokság kimaradt nekünk, oda a fiatalok utaztak, így az Európa Játékok lesz az egyetlen felmérő a milánói kvalifikációs világbajnokság előtt. Ott lesz mindenki, aki számít, így egyfajta mini olimpiaként tekintünk az egészre, és valószínűleg a verseny körítése, a nagy felhajtás is ezt a hangulatot fogja erősíteni. Már csak ezért is szeretnénk jól szerepelni!”
Ha már a kajak-kenu szóba került, ebben a sportágban adja a Vasas a legtöbb résztvevőt, hiszen vízre száll a londoni második helyezett Kammerer-Pauman-Tóth-Kulifai négyes ezer méteren, rajtuk kívül Szalai Tamás ezer párosban indul Kammerer Zoltán oldalán, Pauman Dani pedig ráadásként az ötezer méternek is nekirugaszkodik egyesben.

Női birkózóink közül hárman lesznek ott Bakuban, Sastin Marianna 60, Barka Emese pedig 58 kilogrammban lép szőnyegre, és lesz egy új arc is, Vanessza Wilson személyében, aki már szintén vasasosként indul a 69 kilós hölgyek között.

Ökölvívásban is lesz egy 69 kilogrammos résztvevőnk, igaz a férfiaknál: Európa-bajnokunk Bacskai Balázs lép ringbe.

Vízilabdában az ifjúsági korosztály méretteti meg magát Azerbajdzsánban, Horkai György szövetségi kapitány keretében két 1998-as születésű Vasas-tehetséget találunk, Burián Gergő és Dévai Kristóf személyében.

Végezetül a vívást kell megemlíteni, ahol szintén a fiataloké lesz a terep, jobban mondva a pást, ahol ezúttal két kardozónk, Csaba Márton Bence és Ravasz Etele mutathatja meg magát.

I.    Európa Játékok (Baku) – vasasos indulók
Birkózás: Sastin Marianna (60 kg), Vanessza Wilson (69 kg), Barka Emese (58 kg)
Kajak-kenu: Kulifai Tamás, Pauman Dániel, Tóth Dávid (K4- 1000 m) Szalai Tamás (K2-1000 m), Pauman Dániel (K1 – 5000 m)
Ökölvívás: Bacskai Balázs (69 kg)
Vízilabda: Burián Gergely, Dévai Kristóf
Vívás: Csaba Márton Bence (kard), Ravasz Etele (kard)


Hirdetések