Szilágyi Áronnal beszélgettünk a két friss Eb-éremről, Rabb Krisztián befejező emberré építéséről, Gerevich György örökségéről, a közelgő vb-ről és a Penge Podcastról.
- Lehetett volna jobb Európa-bajnokságot kívánni?
Nem sikerülhetett volna jobban! Legmerészebb álmaiban sem szerepelt, hogy kilenc hónappal a műtétem utána egy arany és egy ezüstéremmel jövök haza egy Európa-bajnokságról. Ennél nem kell jobb önbizalomépítő.
- Tulajdonképpen Te is úgy fogalmaztad meg a műtéted után, hogy nemcsak úgy visszatérni akarsz, hanem a világelitben is szeretnéd visszanyerni a helyedet. Hát, ez elég hamar sikerült...
Azért ez még nem egy lezárt folyamat, korántsem merném még kijelenteni, hogy újra ott vagyok a legjobbak között. Vívásról beszélünk, nekem most kijött egy jó versenynap, de igyekszem helyi értékén kezelni a sikert. Már csak azért is, mert a rehabilitáció tulajdonképpen még be sem fejeződött, sok kezelésre, gyógytornára van továbbra is szükségem, és a bokaízületem sem százszázalékos, maradtak még fájdalmaim. Van még tehát hová előrelépni, és ez is a terv a világbajnokságig.
fotók: Bizzi Team
- Mit éreztél, hogy tekint Rád ebben a szituációban a vívóközeg?
Szerintem nem igazán tudnak még hova tenni. Genovában volt is egy edző, aki megkérdezte tőlem az egyéni előtt, hogy én most edzőpartnerként vagyok-e itt, vagy csak a csapatban vívok-e. Nem értette, hogy ilyen rövid idővel egy Achilles-műtét után mit is keresek egy Eb-n. Egyébként a lebonyolításból most kifejezetten előnyt tudtam kovácsolni, hiszen jelen helyzetben jól jött, hogy nem volt kiemelés. Mindenesetre az ezzel járó előnyöknek ezzel valószínűleg vége is. Egyrészt a vébén már biztosan jobban figyelni fognak rám az ellenfelek, másrészt a selejtezőből kell majd felverekednem magamat valamelyik kiemelt ágára. Félni viszont nem félek senkitől, Jean-Philippe Patrice világranglista negyedik, és 15-9-re tudtam legyőzni most az Eb-n, ami egy fontos visszacsatolás volt, de egyébként valamennyi megnyert asszómból tudtam építkezni, hiszen más-más stílusú és életkorú ellenfeleken tudtam felülkerekedni.
- Hadd legyek kicsit profán: mennyire evett a fene a nagy előnyről elveszített egyéni döntő után?
Képzeld, nem nagyon. Többnyire kevésbé tudok örülni az ezüstöknek, de ez a mostani kifejezetten boldoggá tett, különösen az előzmények után. A döntőben egyébként egyszerűen elfogytam a harmincfokos, fülledt vívóteremben, ami érthető, mivel nem tudtam még annyi állóképességi munkát beletenni a felkészülésbe. Szóval ezt is lehet pozitívan nézni, hogy még van további fejlődési lehetőség
- Mi járt akkor a fejetekben, amikor a csapatnegyeddöntőben majdnem tíz tussal vezettek a georgiaiak?
Kicsit ijesztő volt, talán 15-6 volt nekik az első kör után, ők már be voltak melegedve, mert volt előtte egy asszójuk, mi viszont abszolút nem találtuk a ritmust, nem voltunk elég határozottak. Akkor ott tényleg kilátástalannak tűnt, és azért egy magyar kardválogatottal több mint ciki lett volna a nyolc között búcsúzni. Aztán egész egyszerűen bemelegedtünk, szép lassan elkezdtük adni a találatokat, ledolgoztuk a hátrányt és érvényesítettük a papírformát. Az akkor megszerzett lendület pedig az egész nap folyamán kitartott.
- Nyilván mindenki számára az volt leginkább szembetűnő a csapatversenyben, hogy nem Te voltál a befejezőember. Miért alakult így?
Konszenzusos döntés volt ez a szakvezetéssel közösen. A vasasos klubtársam, Rabb Krisztián az, akit hosszú távon, akár a Los Angeles-i, akár a Brisbane-i olimpia kapcsán fel kell építeni erre a szerepre. Kiki karaktere adott ehhez, és egyelőre csodálatosan meg is oldja feladatot. Így aztán ha jövőbeni stratégiában és csapatban gondolkozunk, akkor ez a helyes irány, én pedig örömmel segítem a folyamatot.
- Azért biztos furcsa volt, hogy ennyi idő után nem Te kötöttél be az utolsó asszókra...
Nézd, 2009 óta én voltam a befejező ember, ebben szocializálódtam, szóval nyilván fura. Most Genovában is többször meg kellett kérdeznem verseny közben, hogy mikor is jövök pontosan, vagy ki lesz az ellenfelem. Az oroszok ellen pedig, amikor harmincötnél átadtam a stafétát, egy darabig azt hittem, még kell egyet vívnom. Szóval azért meg kell még szokni, de amikor decemberben beszélgettünk Nemcsik Zsolttal, én magam is szorgalmaztam, hogy már most lépjük meg ezt a váltást, mert ez a csapat érdeke.
- Ha már csapat, az Eb-arany utáni posztban is kiemeltük, hogy mind a négyen Vasas-nevelésű sportolók vagytok, nem beszélve a szakmai stáb tagjairól...
Emellett tényleg nem lehet elmenni, egymás között is szóba került, hogy mind a négyen Pasaréten nevelkedtünk, hárman pedig Gerevich Gyuri bácsi kezei alatt kezdtük, a keretedzőnk pedig szintén az ő tanítványa volt. Hátborzongató, és szerintem sokan fel sem fogják, hogy micsoda örökséget hagyott maga mögött, aminek még tizenhét évvel a halála után is ilyen lenyomata van...
- Mi vár rátok a világbajnokságig hátralévő időszakban?
Most két hetet Balatonbogláron töltünk a válogatottal, majd Budapesten végezzük el az utolsó simításokat, nekünk pedig július 24-én startol majd a világbajnokság. Ahogy mondtam, ez a szezon fő versenye, az igazi értékmérő, ezért sem szeretnék túlzottan sokat az Eb-sikerekben fürdőzni. Erős mezőny lesz, néhány kérdéses ponttal. A világranglista-vezető Oh Szanguk a koreai szövetséggel van összetűzésben, és nem biztos, hogy nevezik, az irániak részvétele pedig a fegyveres konfliktus miatt kétséges, ami nyilván egy nagyon szomorú fejlemény. Mindenesetre kőkeményen bele kell állni a következő hetekbe, hogy legyen esély a genovaihoz hasonló jó szereplésre.
- Közben a pást mellett a Penge Podcastben is rendszeresen látunk, méghozzá műsorvezetőként, és tényleg fantasztikus beszélgetéseitek voltak népszerű sportolókkal. Milyen élmény volt ez Neked?
Valter Attilával most került ki az utolsó rész, ezzel le is zártuk a szezont, jön egy kis pihenő, ami nekem ugye a vb-felkészülést jelenti. Rendkívüli módon élveztem ezt a szerepet, nemcsak magukat a beszélgetéseket, hanem a felkészülést is, ami hosszú órákat tett ki egy-egy adás előtt. Nagyon hálás vagyok a beszélgetőpartnereknek és Kenyeres András műsorvezetőtársamnak is. Olyan volt kicsit, mint egy verseny utáni élmény, hiszen ezek a beszélgetések is sokszor még napokig motoszkáltak bennem. Sok pozitív visszajelzést kaptunk sportolóktól, szülőktől, szakemberektől is, na meg persze kritikát is, de ez normális, hiszen nem vagyunk profik ebben a szerepkörben. Azt gondolom, a legfontosabb, hogy kiváló sportemberekkel beszélgetve tudtuk felhívni a figyelmet a mentális egészség és felkészülés fontosságára, valamint ezek különféle vetületeire. Valamilyen formában mindenképpen szeretnénk ezt folytatni. Mindig elmondom, hogy mennyire kedves a szívemnek ez a témakör, ami egyébként már a Vasas és a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fórumának partnersége kapcsán is visszaköszön, hiszen mentális felkészítést, konzultációt biztosítunk a klub sportolóinak a Sportolóbarát Egyesületi Programon keresztül. Ezúton is bíztatok minden vasasos sportolótársat, hogy éljen ezzel a lehetőséggel, próbálják ki, mert egy fontos pluszt jelenthet.
