Vasas Óbuda – Linamar-Békéscsabai RSE 0:3 (-23, -13, -20)
Folyondár utca, 700 néző.
Vezette: Mezőffy, Szabó P.

Vasas: Vacsi 6, Tálas 1, Miklai 12, Gubicza 9, Szabó A. 4, Stefanik 5. Csere: Lévai, Tóth (liberók), Fábián, Ludmán.
Vezetőedző: Jókay Zoltán.

Békéscsaba: Akimova 4, SoóS N. 13, Pap D. 7, Iricanin 13, Szombathelyi Sz. 7, Leidgeb 6. Csere: Molcsányi R. (liberó).
Szakmai igazgató: Kormos Mihály.

Egy bajnoki finálé azért más. Öt perccel hat előtt, már csak nehezen találtak ülőhelyet a Folyondár utcai csarnok lelátóján az akkor érkezők. A Vasas törzsszurkolói, valamint a Viharsarokból érkezett egy busznyi drukker remek hangulatot varázsolva adta meg a módját a döntőnek. Igaz másfél óra múlva már csak az ő jókedvük maradt töretlen…

A hangulat pedig szemmel láthatólag magával ragadta mindkét gárda játékosait is, legalább is az elején. Felváltva születtek a pontok, mi 10:9-nél vettük át először a vezetést Miklai Zsanett bombája nyomán, majd 13:10-re rögvest el is léptünk. A vendégek mestere időkéréssel próbálta lassítani a mieinket. Sikerrel, hiszen rövidesen már Jókay Zoltán formált T betűt a kezeivel. A mi oldalunkon viszont ez a módszer nem használt, egy-kettőre kialakult az addigi legnagyobb különbség (15:19). 
Ekkor középről Tálas Zsuzsanna vagány mozdulattal kozmetikázta az eredményt, a pont nyomán öklét rázva buzdította folytatásra társait. Úgy tűnt lesz is foganatja ennek, ám 18-20-nál – bár ezt csak utólag állapíthattuk meg – az egész mérkőzés végeredményére kiható dolog történt. Egy szélesnek látszó csabai ütés nyomán előbb megkaptuk a pontot (19:20), ám a vendégek reklamálása nyomán a  játékvezető – a vonalbíróval konzultálva – visszakozott (18:21!).

Az igazságtalannak tűnő ítélet ellenére egyszer még egalizáltunk, majd Szabó Adrienn a földön csúszva mentett 22:22-nél, ám hiába, mert a labdamenet végén a pont a túloldaliaké lett, akik aztán második játszmalabdájukat ki is használták.

A folytatás viszont számunkra maga volt a rémálom. Előbb 0:3, majd 2:7. Az egyik oldalon határtalan magabiztosság, a másikon ijedt tanácstalanság, ami érthetetlen hibákkal társult. A második technikai szünet előtt elveszített pontok hű lenyomatai voltak a pályán zajló történéseknek. Előbb egy rossz feladást követően a labda megjátszatlanul hullott vissza a saját térfelünkre, majd nem sokkal ezután a hálóba nyitottunk. A kék-fehér zászlót lobogtatók pedig hamarosan ki is számolhattak minket. Ilyen sem mostanában esett meg a Folyondárban.

A térfélcserét követően úgy tűnt nem adjuk magunkat. Az első két pont a miénk lett, de csak átmeneti volt a fellángolás. Az olló újra nyílni kezdett, 3:7, 10:18. A lányok sokszor már csak vigyorogni tudtak kínjukban az ismétlődő rontásokat követően. Jókay Zoltán persze cseppet sem volt mosolygós kedvében, vehemensen magyarázott a szünetekben, de egyre inkább látszott, ezen az estén semmi sem segít. A hajrában még közelítettünk (20:23), de az extázisba röplabdázó vendégek már nem hagyták, hogy kievickéljünk a víz alól.

A három győztes mérkőzésig tartó párharcban az előny most ellenfelünknél van. Viszont az is egyértelmű, hogy nagyon fiatal, ám ennek ellenére már sok kemény csatát sikerrel maga mögött tudó csapatunk a ma mutatott játéknál lényegesen többre képes. Ezt már csütörtökön bizonyíthatják a lányok.