Nagy Dániel, 2022.12.20. | Judo

Klubunk cselgáncsszakosztályának vezetőedzőjét, Hadfi Dánielt kérdeztük az idei év tapasztalatairól, eredményeiről és legemlékezetesebb pillanatairól.

Nem pihenéssel töltötték 2022-t a Budai Judo Akadémia növendékei, akik lelkiismeretesen végezték a munkájukat, és számos versenyen szerepeltek az esztendőben; a folyamatosan bővülő társaság vezetőedzőjét, Hadfi Dánielt kértük meg, hogy tekintsen vissza az évre.

„Nem akarok közhelyekkel kezdeni, de tényleg szép munka folyik a klubban, büszke vagyok a csapatra és minden eredményre – mondja a szakember. – Az év elején természetesen állítottunk célokat magunk elé, de a sport már csak ilyen: volt, amit elértünk, volt, amit még nem. Kiss Levi és Kiss Szabi korosztályos magyar bajnok lett, bekerültek a Héraklész-programba, ahogyan Bozsó Zita is. Más, de szintén a legfontosabbak közé sorolandó, hogy rengeteg fiatal tér be hozzánk a Budai Judo Akadémiára, akik el akarják kezdeni a sportágunkat; egyre többen vesznek fel vasasos melegítőt, amit óriási boldogság látni. Korábbi élversenyzőként azt szeretném, ha magas szintre jutnának el a növendékeink, ám a leglényegesebb, hogy a lehető legtöbben felfedezzék a sport pozitív hatásait. A bővülés örömteli, ami az évzáró eseményünkön is érezhető volt, hiszen a szokásos asztalmennyiséget meg kellett toldani. Remélem, eljön az idő, amikor már nem férünk el!”

A már említett eredményeken túl a nemzetközi porondra sem feltett kezekkel álltak a fiataljaink, Kiss Levente például hosszú sérülésből visszatérve értékes ötödik helyet szerzett a győri ifjúsági Európa-kupán. Azonban nem csak a dobogós helyezéseket érdemes kiemelni a szakosztállyal kapcsolatban, hanem azt, hogy az egyik célkitűzése a sajátos nevelési igényű gyermekek társadalmi integrációjának megsegítése közös beszélgetésekkel, sportos foglalkozásokkal.

„Ki kell emelnem a kollégáim munkáját, akik szintén kulcsszereplői ennek a kezdeményezésnek. A sporton keresztül is rengeteget lehet adni a sajátos nevelési igényű gyermekeknek, amit meg is tapasztaltunk az elmúlt hetekben. Remélem, hogy eredményes lesz a programsorozat; ez is az egyik cél a jövő évre, de a sportolóinkkal kapcsolatban is bizakodó vagyok. Köszönöm mindenkinek a munkáját, hiszen sokat fejlődtünk egyénileg és csapatszinten is, ez pedig csak együttműködve valósulhatott meg. »A család az első«, ami a mi helyzetünkben hatványozottan igaznak bizonyult!”


Hirdetések